Járai: 4,5 százalékos infláció jövőre

Vágólapra másolva!
A jegybanki irányadó kamat csökkentésére jelenleg nincs lehetőség - mondta Járai Zsigmond, az MNB elnöke, aki szerint a fizetési mérleg ez évi hiánya 2 milliárd euró körül lesz.
Vágólapra másolva!

Járai Zsigmond kedden egy sajtóbeszélgetésen arról beszélt, hogy Magyarország az eurózónába való belépésig folyamatosan csökkenti devizatartalékait. (Abból törlesztik például az államadósságot).

Az MNB elnöke szerint a Monetáris Unió tagjaként elég lenne 1 milliárd eurós jegybanki tartalék a jelenlegi, 13,1 milliárd euró helyett. Ezzel szemben ma 11-13 milliárd euró tartalékra van szükség.

A jegybanki irányadó kamat jelenleg 11 százalék. A jegybanki irányadó kamat további csökkentésére a közeljövőben csak abban az esetben van lehetőség, ha a nemzetközi pénzpiacokon a Magyarországnak, illetve a feltörekvő országoknak nyújtott hitelek kamatfelárai csökkennek - mondta Járai. Ugyanakkor - főleg a szeptember 11-ei események után - a kamatfelárak növekszenek. A jegybankelnök úgy véli, hogy Magyarországon az év végén nem következik be nagyobb összegű tőkerepatriálás.

Járai Zsigmond szerint a hazai infláció ütemesen mérséklődik. Az MNB számításai szerint az ez évi folyó fizetési mérleg hiánya 2 milliárd euró körül alakul.

Járai: 4,5 százalékos infláció 2002-ben

A Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzése szerint az idei év decemberében 7-7,5 százalékos egy évre visszatekintő pénzromlást vár, a jövő év végére pedig inflációs célként 4,5 százalékot fogalmazott meg - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden egy budapesti rendezvényen.

Ha az ország 2006-ban az Európai Monetáris és Gazdasági Unió tagja kíván lenni, akkor 2004 márciusa és 2005 márciusa között 2-3 százalékos pénzromlási ütemet kell teljesítenünk - tette hozzá a jegybankelnök.

Járai Zsigmond szerint nincs ok a monetáris politikai feltételrendszer és az inflációs cél módosítására. A szeptember 11-i terrorcselekmények után ugyanis a világgazdaságban a recessziós tendencia felerősödött és ez dezinflációs hatással jár.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

MNB

Korábban: