Élénkülő kiskereskedelmi forgalom Németországban

Vágólapra másolva!
A német kiskereskedelmi forgalom augusztusban 1,8 százalékkal nőtt júliushoz képest, és 0,4 százalékkal volt magasabb tavaly augusztushoz képest az infláció kiszűrésével - közölte a pénteken a szövetségi statisztikai hivatal.
Vágólapra másolva!

A havi kiskereskedelmi forgalom jóval meghaladta elemzők várakozását, akik 0,5 százalékos növekedést valószínűsítettek, a tizenkét havi emelkedés azonban elmaradt a prognosztizált 0,6 százaléktól.

A statisztikai hivatal lefelé módosította a felülvizsgált júliusi havi adatot, eszerint a visszaesés mértéke 1,7 százalék volt, az eredetileg közölt 0,1 százalékos csökkenés helyett. A tizenkét havi felülvizsgált kiskereskedelmi forgalom 0,3 százalékkal nőtt, az eredetileg közölt 0,9 százalékos emelkedés helyett.

Az infláció kiszűrése nélkül az augusztusi kiskereskedelmi forgalom 2,4 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál, és 1,5 százalékkal a júliusinál.

(MTI)

Ajánlat: