Az előzetesnél nagyobb a folyó mérleg hiánya

Vágólapra másolva!
A végleges adatok szerint a folyó fizetési mérleg 273 millió eurós többlettel zárt augusztusban, így az idei első nyolchavi deficit 351 millió euró volt - közölte a Magyar Nemzeti Bank. Az előzetes adatok szerint a folyó fizetési mérleg 259 millió euró többlettel zárt augusztusban, az első nyolchavi deficit pedig 365 millió eurót tett ki. Az ország devizában fennálló nettó adóssága augusztus végén 4,1 milliárd euró volt.
Vágólapra másolva!

A jegybank jelentése emlékeztet: júliusban a folyó többlet 191 millió euró, az első héthavi hiány pedig 624 millió euró volt.

A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatása szerint az áruforgalmi mérleg augusztusi deficitje 74 millió eurót tett ki, 2,514 milliárd euró értékű export és 2,588 milliárd euró értékű import egyenlegeként; így a külkereskedelmi áruforgalomban az idei első nyolc hónapban 1,148 milliárd euró deficit keletkezett. Az áruforgalom júliusi hiánya 110 millió euró volt.

Az idegenforgalom augusztusban kiugróan magas többletet, 386 millió eurót ért el, így az idegenforgalmi egyenleg ez év első nyolc hónapjában 1,935 milliárd eurós többletet mutatott. Idén júliusban az idegenforgalmi szufficit 354 millió eurót tett ki.

A nem adóssággeneráló finanszírozás formájában 77 millió euró nettó forrásbeáramlást mutatott az egyenleg az év nyolcadik hónapjában. Így idén január elejétől augusztus végéig a nem adóssággeneráló tőketételeknél 652 millió euró nettó forrásbeáramlás jelentkezett. A részvény és tulajdonosi részesedés formájában beérkező tőketételek 564 millió euró többletet mutattak az év első nyolc hónapjában, miután az augusztusi egyenleg 91 millió, a júliusi pedig 12 millió eurós többlettel zárt.

A szolgáltatások és jövedelmek egyenlege augusztusban 298 millió eurós többletet jelzett, míg az idei első nyolc hónapban a szolgáltatások és jövedelmek egyenlege 477 millió eurós többlettel zárt. Júliusában a szolgáltatások és jövedelmek egyenlege 262 millió euró többletet mutatott.

A jegybank csütörtökön azt is közölte, hogy az országdevizában fennálló nettó adóssága augusztus végén tulajdonosi hitelek és forint értékpapírok nélkül 4,1 milliárd euró volt. A nettó adósság július végén 4,4 milliárd, tavaly augusztus végén pedig 5,6 milliárd euró volt.

Az ország devizában fennálló bruttó adóssága - tulajdonosi hitelek és forint értékpapírok nélkül - 28,6 milliárd eurót tett ki augusztus végén, szemben a júliusi 29,4 milliárd euróval. Tavaly augusztus végén a bruttó adósság 25,9 milliárd euró volt.

A jegybanki tartalékok értéke augusztus végén 13,12 milliárd eurót tett ki, szemben a július végi 13,53 milliárd euróval, illetve a tavaly augusztus végi 11,62 milliárd euróval.

(MTI)

Ajánlat:

MNB