Csökkenő Microsoft-milliárdok

Vágólapra másolva!
Bár a Microsoft harmadik negyedéves árbevétele alacsonyabb volt az elemzői várakozásoknál, a szoftvergyártó vállalat csütörtökön közzétett eredményszámai meghaladták a piaci várakozásokat. A cég negyedik negyedre sem jósolt emelkedő árbevételt: a Microsoft csökkentette az októbertől decemberig tartó időszak EPS várakozását a PC-k és szoftverek csökkenő eladása miatt. Mindezek ellenére a részvények emelkedtek a zárás utáni kereskedés alatt.
Vágólapra másolva!

A szerveralkalmazások 15 százalékos növekedéssel zárták a negyedévet (köszönhetően elsősorban a Windows 2000 operációs rendszer eladás-növekedésének), viszont a hardver elemek (egér, klaviatúra, stb.) eladása 22 százalékkal csökkent. A cég együttes árbevétele 6,1 milliárd dollár volt (ami 5 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest, amikor 5,8 milliárd dollár volt ez az adat), az elemzők azonban 6,2 milliárdot, sőt, volt, aki 6,5 milliárd dollárt várt.

A szoftvergyártó cég üzemi eredménye messze nem volt ennyire fényes (4 százalékkal növekedett), ami elsősorban annak köszönhető, hogy komoly költségeket fektettek marketingbe és értékesítésbe. A nettó profit így 42 százalékkal csökkent a visszaesett pénzügyi eredmények miatt (ami azonban tartalmaz egy 1,28 milliárd dolláros, egyszeri távközlési befektetést is).

Mielőtt a cég kiadta volna jelentését, a legtöbb elemző biztos volt abban, hogy az eredmény meg fog felelni a piaci várakozásoknak. Az, hogy más PC gyártó és forgalmazó cég (Compaq és Gateway) a profit drasztikus esését jelezték, nem befolyásolta az elemzőket. A Microsoftot még a szeptember 11-i terrortámadás hatásai alól is kivételnek tekintették.

A legnagyobb mértékben Amerikában emelkedtek a Microsoft eladásai, míg Európában enyhén növekedtek. Az ázsiai kontinensen azonban csökkentek az eladások. Mindenesetre az EPS 43 cent/részvény lett, ami éppen hat százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A Microsoft Corporation a fenti okok miatt csökkentette a folyó negyedévre az EPS várakozást 49 cent/részvényre (az elemzői várakozás 51 dollárcent volt). A cég éves várakozás-módosításában az 1,95 dolláros EPS-t leszállította 1,65 dollárra.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Microsoft