Szigorúbb adótörvény Lengyelországban

Vágólapra másolva!
A lengyel kormány elfogadta a magánszemélyek jövedelemadózásáról szóló törvényhez benyújtott pénzügyminisztériumi módosításokat; a csomag egyebek között két évre az idei szinten befagyasztja az adósávokat, megszünteti az eddigi nagy lakásépítési kedvezményt, és 20 százalékos átalányadót vezet be a bankbetétek kamatnyereségére és az értékpapír-befektetések jövedelmeire.
Vágólapra másolva!

A kabinet a kormányprogramról tartott pénteki parlamenti vita és bizalmi szavazás után haladéktalanul összeült, hogy döntsön az adózási változtatásokról. Marek Belka pénzügyminiszter a kormányülést követő késő éjjeli sajtóértekezletén elmondta, hogy - a közpénzek rendbetételét, a költségvetési hiány enyhítését szolgáló - döntések nyomán az adóbevételek 2002-ben 4 milliárd zlotyval emelkednek, és ennek mintegy fele a kamatadó hozadéka lesz.

A lengyel adófizetők továbbra is három adókulcs - 19, 30 és 40 százalék - szerint fognak adózni, de az adózási küszöbök változatlanul hagyása miatt egy részük - jövőre mintegy 6-8 százalékuk - a két magasabb adózási sávba lép át.

A január elsejétől megszűnő kedvezmények között a leginkább húsbavágó az építési kedvezmények megvonása: megszűnik a telekvásárlásra, házépítésre és -átalakításra fordított pénz és a lakástakarékpénztári megtakarítások adóleírásának lehetősége. Cserébe viszont az adózók leírhatják a lakásépítési célra felvett jelzálogkölcsön költségeit. Az építési kedvezmények megszüntetésétől a kormány jövőre 198 millió, 2003-ban 1,71 milliárd zloty bevételt remél.

Továbbra is megmarad viszont a házastársak közös adózásának lehetősége, különféle taníttatási, továbbképzési költségtérítések és a lakástatarozási kiadások adókedvezménye.

A bizonyos tőkejövedelmekre vonatkozó 20 százalékos átalányadó a nem gazdasági tevékenységgel összefüggésben nyitott lakossági bankbetétek kamatnyereségére és a kincstár által kibocsátott értékpapírok, valamint a területi önkormányzatok által kibocsátott kötvények leszámítolására terjed ki. Érinti továbbá az összes befektetési alapban eszközölt befektetések jövedelmeit, a nyugdíjalapok kivételével.

Az új átalányadót 2002. március 1-jétől vezetik be. Belka elismerte, hogy az adózási változások között ezt kísérik a leghevesebb érzelmek, de - hangsúlyozta - a fejlett országokban ez az adófajta elfogadott norma, és Lengyelország az EU-val folytatott tárgyalásokon kötelezte magát bevezetésére.

(MTI)