Minden általános iskolás ingyen juthatna naponta egy pohár tejhez

Vágólapra másolva!
Valószínűleg ismét nem ír ki közbeszerzési eljárást az agrártárca a jövő évi iskolatej akcióval kapcsolatban. Ezt azonban a tejipar is támogatná, ugyanis olyan bonyolult és sokszereplős pályáztatásra lenne szükség, amely gyakorlatilag kivitelezhetetlen. Amennyiben a kormány úgy dönt, 8 milliárd forintból az összes magyarországi iskolás ingyen juthatnak hozzá naponta egy pohár tejhez.
Vágólapra másolva!

Várhatóan a jövő héten határoz a kormányzat arról, miként lehetne jövőre az egész országra kiterjeszteni az iskolatej ellátási akciót. Ismert, hogy az idén áprilistól az Állami Számvevőszék kifogásolta, hogy a még Torgyán József vezette agrártárca közbeszerzés nélkül jelölte ki azokat a tejipari szállítókat, akik hét megye és néhány város iskolásai számára napi két deci tejet biztosítottak.

Ezt követően az FVM kiszállt a programból, s azt a Tej Terméktanács (TTT) saját büdzséjéből finanszírozta. Az egyes megyékre pályázatokat írtak ki, s a legkedvezőbb feltételeket ajánló tejipari cégek szállítják a mai napig is a tejet a kiválasztott hét megyében. Csakhogy a terméktanács pénze elfogyott, januártól nem képes finanszírozni az egyébként állami feladatokat. A Magyar Hírlap FVM-es forrásoktól úgy tudja, hogy az iskolatejprogram országos kiterjesztéséről, illetve finanszírozásának mikéntjéről folyó tárgyalásokat az utóbbi napoktól a Miniszterelnöki Hivatal koordinálja.

Megoldásként több variáció is szóba került. Egyébként biztos, hogy jövőre sem közbeszerzési pályáztatás során kiválasztott tejüzemek szállítják az iskolatejet. Az ugyanis szinte megoldhatatlan feladatot jelent egyrészt az önkormányzatoknak, másrészt a tejüzemeknek, harmadrészt a programban várhatóan ismét pénzügyi terheket vállaló államnak. Minden egyes iskolára, településre ugyanis külön pályázatot kellene kiírni, külön szerződéseket kellene kötni a szállítókkal, állami finanszírozóval, önkormányzattal. Arról nem is beszélve, hogy a településeknek a pályázat kiírása előtt el kellene különíteni a közbeszerzésre fordítandó összeget.

Sok variáció adódhat a közbeszerzés mellőzésére. Így például megkaphatná az összeget a terméktanács, s a TTT írna ki - az ideihez hasonlóan - pályázatokat az egyes megyékben. Ezt a feladatot felvállalná a terméktanács - nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Berki Viktor titkár, aki szerint a pályáztatás egyben a közbeszerzéshez hasonlóan a legkedvezőbb ajánlatok közötti válogatást jelenti. Ezáltal a legolcsóbb tejellátást lehet bevezetni a megyékben. Az idén egyébként egy kétdecis poharas tejet 27,4 forintért szállítottak az iskolákba a tejüzemek.

Foglalkoztak ugyanakkor más ötlettel is: az önkormányzatok is megkaphatnák a teljes összeget, például a központi normatív támogatás részeként, s a közbeszerzés terhe alól a kormányzat mentheti fel őket. Várhatóan ez a variáció lesz a befutó, már csak azért is, mert az e célra fordítható, önkormányzatok számára kiutalt többlettámogatás egyben az önkormányzatok támogatási keretét is emelné, ami a választások előtt jól jönne a kormányzó pártoknak.

Nem elképzelhetetlen, hogy az összeget teljes egészében az iskolai étkeztetést szervező és támogató szociális rendszer kapná meg, s ezen keresztül jutnának az iskolások a tejhez. Más kérdés, hogy honnan teremti elő az állam és az önkormányzatok a durva számítások szerint 8 milliárd forintba kerülő akció fedezetét. Eddig a tej árának 30 százalékát kellett az önkormányzatoknak befizetniük, a további hányadot az állam állta. Amennyiben változatlan finanszírozási feltételek maradnak, úgy csaknem 5 milliárdot kell a kormányzatnak és 3 milliárdnál kisebb összeget az önkormányzatoknak előteremtenie. Az sem elképzelhetetlen, hogy a pénzt az érintett - ifjúsági, oktatási, agrár, belügyi, szociális és egészségügyi - tárcák adják össze.

Csak a kormány döntésétől függ, hogy a szűkülő belpiaci értékesítéssel küzdő tejipar számára 40 milliós új piac nyílik-e, azaz ihat-e mindennap két deci tejet minden iskolás.

(Magyar Hírlap)