Ismét a munkanélküliség lehet az úr?

Vágólapra másolva!
Könnyen semmivé válhat az Európai Unió egyik legnagyobb sikerének tartott tette az elmúlt 10 évben: a munkanélküliség jelentős visszaszorítása. A világgazdaság lassulása és a túlkínálattal küzdő légipiac már a nyáron is fenyegető jelek voltak, de az amerikai terrortámadások felgyorsították a negatív folyamatokat, és ez most sok százezer ember állását fenyegeti.
Vágólapra másolva!

Bár az uniós politikusok sorra bizonygatják, hogy az európai gazdaság lassulása ellenére nem lesz recesszió, ez kevéssé vigasztalja azt a több százezer embert, akik a közeljövőben biztosan az utcára kerülnek. Az eurózóna átlagát mutató, legfrissebb munkanélküliségre vonatkozó adatok ugyan még nem jelzik a változást, a legnagyobb cégek azonban naponta jelentik be, hogy újabb több száz, esetenként több ezer munkavállalójukat kénytelenek elbocsátani. Szedán a csődbe ment Sabena légitársaság több ezer munkavállalója szembesült a ténnyel: rövidesen új állást kell keresniük. A németeknél pedig 1998 óta nem nőtt meg ilyen mértékben a munkanélküliek száma, mely lassan eléri a négymilliót.

Az eddig a médiában közzétett elbocsátások száma az unióban eléri a 373 ezret - mondta el a Financial Timesnak Julian Callow, aki pontosan számon tart minden bejelentést. A Credit Suisse Firts Boston közgazdásza szerint a munkahelyek száma még legalább egy évig csökkenni fog. Ez pedig negatívan hat majd vissza a fogyasztói bizalomra, tovább fokozva az európai gazdaság nehézségeit.

Mindez igencsak rossz jel a választásokra készülő német és francia kormányerőknek. De komoly fejtörésre készteti az Európai Bizottságot is, melynek feladata felügyelni, és javaslataival előmozdítani azt a folyamatot, melynek eredményeként 2010-re az unió a világ legversenyképesebb piacává nőné ki magát.

A nagy multinacionális cégeknél tapasztalható leépítési láz ellenszereként szerdán Anna Dimantopoulou kezdeményezte a helyi munkahelyteremtés előtérbe kerülését. A foglalkoztatási és szociális ügyi biztos hangsúlyozta, hogy az uniónak minden erőforrását mozgósítania kell, beleértve a helyi erőket is.

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Európai Unió