Megszűnhet a nagyvállalatok adókedvezménye

Vágólapra másolva!
A magyar kormány megvizsgálja, hogyan lehetne módosítani a vállalatoknak nyújtott kedvezmények mostani gyakorlatát - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten. A tájékoztatóra azt követően került sor, hogy a pénzügyminiszter fogadta a német Bundestag pénzügyi bizottságának delegációját.
Vágólapra másolva!

A magyar kormánynak jelenleg az az álláspontja, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozásig az adókedvezményekre vonatkozó politikában nem hajt végre változtatásokat. A meglévő adókedvezmények jogfolytonosságát meg akarja tartani, de a mostani kedvezmények legkésőbb 2011 végéig kifutnának - jelentette ki a pénzügyminiszter.

Ahhoz, hogy Magyarország az Európai Unió gazdasági fejlettségi szintjét elérje, szükséges, hogy kedvezményeket nyújtson az országba beruházó külföldi cégeknek - tette hozzá Varga és tudatosította: a magyar kormány is megvizsgálja, hogy miként lehetne kiváltani az adókedvezmények gyakorlatát és a világban érvényesített olyan módokat átvenni, amelyek révén például a közvetlen állami támogatások szerepét növelni lehet.

Hansgeorg Hauser, a német Bundestag pénzügyi bizottsága delegációjának vezetője kifejtette: az Európai Unióban a vállalatokra vonatkozó nyereségadóval kapcsolatban az a kiindulópont, hogy nem engedhető meg, hogy a külföldi befektetők ne fizessenek adót, miközben ugyanott a hazai cégek a rájuk kirótt nyereségadót befizetik a költségvetésbe.

(MTI)

Ajánlat: