A világ legnagyobb acélgyártó-csoportja jött létre

Vágólapra másolva!
Erős versenyvédő megkötésekkel ugyan, de engedélyezte szerdán az EU brüsszeli bizottsága a spanyol Aceralia, a luxemburgi Arbed és a francia Usinor acélipari cégek egyesülését, amelyből a világ legnagyobb acélgyártó csoportja jön létre.
Vágólapra másolva!

A 3 milliárd dolláros tranzakcióval megszülető új csoport éves bevétele 30 milliárd euró, éves acélgyártó kapacitása 46 millió tonna, alkalmazotti létszáma 100 ezer lesz. Mérete háromszorosan haladja meg az utána következő német ThyssenKrupp AG-ét és a brit-holland Corus Group Plc.-ét.

Az ideiglenesen NEWCO-nak elnevezett cégben az eredeti tervek szerint az Usinornak 56,5 százaléka, az Arbednek 23,4 százaléka, az Aceraliaának 20,1 százaléka lenne, de a két kisebb cég még a múlt hét végén, az utolsó pillanatban közölte, hogy együtt legalább 48 százalékot szeretne az egyesült vállalatban. Az Aceralia szerdán, még az uniós jóváhagyás előtt bejelentette, hogy végül sikerült megegyezni, de a részletek csak csütörtök reggel látnak napvilágot.

A februárban bejelentett egyesülési tervet az Európai Unió négy hónapig vizsgálta a szerdai jóváhagyás előtt. A brüsszeli bizottság versenyügyi felügyelete az engedélyt ahhoz kötötte, hogy az érintett cégek egyéb érdekeltségükből kiszállnak. A cégek ennek megfelelően összesen 1,7 millió tonna éves gyártókapacitásból vonulnak ki, ami az európai piac 6 százaléka.

A szerkezeti átalakítástól a cégek 350 millió eurónyi beruházás megtakarítását várják 2002 és 2005 között. Más megtakarításokból 300 millió eurót terveznek 2003 végéig, és 2006-ig ezek az egyéb megtakarítások 700 millió eurót érhetnek el. Számításaik szerint az együttműködés már az idén növeli a profitot, még a szinergiahatások előtt.

A három cég világpiaci részaránya 6 százalékos lesz, de európai részaránya 45 százalékos csak az autóiparban felhasznált acéllemezekből. Az EU által megkövetelt részlegeladások jelentős részét éppen ez utóbbi üzletágban hajtotta végre a céghármas.

Mindhárom társaság részvényeit kérésükre felfüggesztették a szerdai nyitástól. Előző nap az Usinor papírja 1 százalékkal gyengült, az Arbedé 0,9 százalékkal drágult, az Aceraliáé nem változott.

(MTI)

Ajánlat: