A recesszió nem befolyásolja a Tesco eredményét

Vágólapra másolva!
A legnagyobb brit áruházlánc, a Tesco-csoport forgalma 12,2 százalékkal nőtt a november 17-én véget ért 14 hét alatt, éves összevetésben - közölte kedden a BBC. A forgalom növekedési üteme ugyan csökkenő trendet mutat, de jobb a szakértők által várt eredménynél. Néhány iparági elemző szerint a világgazdaság növekedési ütemének megtorpanása majd karácsony után érezteti hatását az áruházak forgalmában.
Vágólapra másolva!

A Tesco-csoport forgalma 12,2 százalékkal nőtt a november 17-én véget ért 14 hét alatt, éves összevetésben; a külföldi áruházak esetén a növekedési ütem 34 százalékos volt, a nagy-britanniai áruházak forgalma pedig 9,2 százalékkal bővült. A külföldi, dinamikus árbevétel-növekedés elsősorban az új áruházaknak köszönhető.

A Tesco azt is közölte, hogy az éles verseny miatt árai az említett időszakban 1 százalékkal csökkentek.

A BBC-nek nyilatkozó szakértők azt mondták, hogy várakozásaik szerint a kezdődő európai recesszió hatása majd a karácsony után jelentkezik az áruházlánc eladási adataiban.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Tesco

Korábban:

A Levi's nyert a Tescoval szemben
(2001. november 20.)