Fogyasztási adó helyett regisztrációs díjat javasolnak a használt autókra

Vágólapra másolva!
A fogyasztási adó helyett egy 10-32 százalékos regisztrációs díj bevezetésére tett javaslatot az importált használt autókra a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. Győző Gábor, az egyesület elnöke szerint így csökkenhetnének a behozott autókkal kapcsolatos alulszámlázások. Az elnök elmondta, hogy az egyesület tárgyal a Magyar Suzuki Rt.-vel a cég egyesületi tagságáról. 
Vágólapra másolva!

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a jelenlegi fogyasztási adó helyett, egy azzal megegyező mértékű 10-32 százalékos regisztrációs díj bevezetését javasolja az importált használt autókra - mondta Győző Gábor, az MGE elnöke egy keddi sajtótájékoztatón Budapesten.

Az elnök hozzátette: mivel ennek alapja nem az autó számlája, hanem az Eurotax-katalógusár lenne, így csökkenhetnének az alulszámlázások és vitás ügyek, amelyek a behozott autók közel 90 százalékát érintik. Így a központi költségvetés biztosabban hozzájutna az évi mintegy 20 milliárd forintos bevételhez.

Győző Gábor közölte: előrehaladott tárgyalások folynak a Magyar Suzuki Rt.-vel, és reményei szerint az ezstergomi autógyártó még idén tagja lesz az egyesületnek, tovább erősítve az MGE érdekérvényesítő erejét.

Elmondta, hogy az import használtautók 80 százaléka hat évnél öregebb, és az átlagos számlaérték nem éri el a 400 ezer forintot. Emiatt a magyar márkakereskedők a korábbinál alacsonyabb áron tudják majd beszámítani új autó vásárlásakor a használt személygépjárműveket, ami számos üzletet hiúsít meg, mivel az eladók keveslik a felkínált árat. Ez pedig negatív hatással van az új autó eladásokra is - vélekedett az elnök.

Győző Gábor kifejtette: a független autókereskedők által megjelölt autóérték, ami a fogyasztási és az általános forgalmi adó alapja, ugyanis olykor 80-90 százalékkal alacsonyabb, mint a vámhatóság által is elfogadott Eurotax-listaár. Bár a vámhatóság a listaárnál 20 százalékkal olcsóbb autóknál vizsgálat útján módosíthatja az értéket, ennek ellenére az esetek csekély hányadánál sikerül a csalás tényét egyértelműen bizonyítani.

Hozzáfűzte, hogy a regisztrációs díj rendszere működik több európai uniós országban is, ahol a díj mértéke a katalógus listaár meghatározott 20-100 százaléka.

Győző Gábor szerint a nagy üzlet mégsem a használtautók behozatala, hanem az, hogy némely cég a vámérték havi 10 százalékos kamatáért vámbiztosítékot nyújt az importőröknek. Ennek lényege, hogy a vámbiztosíték nyújtónak nem kell készpénzt befektetnie, csak egy ígérvényt állít ki, ami arról szól, hogy ha az importőr 90 nap után nem fizeti ki a vámot, és annak járulékos költségeit, akkor helyette ezért jótáll a vámhatóságnál.

Az MGE elnöke szerint a regisztrációs díj lehetősége ezért is megoldást jelentene. Hozzátette, hogy a Külügyminisztérium támogatja, míg a pénzügyi tárca a kétéves büdzsére és az adótörvények változtathatatlanságára való hivatkozással ellenzi az elképzelést.

(MTI)

Ajánlat:

Autó
(Az Üzleti Negyed melléklete)

Korábban: