Elmaradt tájékoztatás több tízmilliárd elköltéséről

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap információ szerint a keddi kormányülésen döntés született több 10 milliárd forint sorsáról, amit a kormány a 47,9 milliárd forintos költségvetési tartalékból kíván elkölteni. A lap információit megerősítette Tállai András pénzügyi politikai államtitkár. Deutsch Tamás sportminiszter kedden a parlamenti szakbizottság előtt - a kormányülést követő meghallgatásán - már arról számolt be, hogy tárcája 4,4 milliárd forintot kapott a tartalékból.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlap információi szerint a keddi kormányülésen döntés született a költségvetési tartalék 47,9 milliárd forintos maradványának felhasználásáról. Értesülések szerint egyes részleteket még tisztázniuk kell a szaktárcáknak, ezt követően jelenhet meg a Határozatok Tárában a kormány döntése. A keddi kormányülés hivatalos sajtómeghívójában nem szerepelt ez a napirendi pont, így a kormányszóvivői tájékoztatón sem közöltek a döntésről részleteket. A költségvetési tartalék mértékét eredetileg 36,7 milliárd forintban határozta meg az Országgyűlés, ám a keret kimerült az őszi hónapokra.

A 2000. évi költségvetés zárszámadásában a parlament módosította a kétéves költségvetés idei számait, ennek részeként az eredeti 36,7 milliárd forintról 84,6 milliárd forintra emelték a kormány által elkölthető tartalékot. A 47,9 milliárd forintos keret elköltésére mindössze egy hónapja maradt a kormánynak, bár a tartalék kimerítése egyáltalán nem lenne kötelező. A Magyar Hírlap információi szerint a keddi kormányülésen döntés született több tízmilliárd forint felhasználásáról, ám egyes tételekről a kormány döntése szerint még egyeztetniük kell a szaktárcáknak. Amennyiben e kérdések nyugvópontra jutnak, akár a teljes tartalékot is elkölthetik a kijelölt tárcák. A tervek szerint az üggyel a kormány már nem foglalkozik. A döntés tényét az ülésen részt vevő Tállai András pénzügyi politikai államtitkár elismerte a Magyar Hírlapnak, ám a részletekről nem kívánt nyilatkozni. A kormányzati munkamegosztás szerint a kormányülésen elhangzottakról Borókai Gábor kormányszóvivő adhat tájékoztatást - tette hozzá az államtitkár. A kormányszóvivőt külföldi útja miatt nem tudtuk elérni, a szóviői irodán pedig más személy nem tudott felvilágosítással szolgálni.

A döntések tényét a tárca politikai államtitkára megerősítette a Magyar Hírlap kérdésére. Bizonyos részletek már Deutsch Tamás sportminiszter keddi nyilatkozatából kiderültek. A sportminiszter a parlamenti szakbizottság keddi meghallgatásán a Népszabadság tudósítása szerint tényként jelentette be, hogy "a magyar sport" újabb 4,4 milliárdos támogatáshoz jutott a költségvetési tartalékból.

Papp Zsolt

(Magyar Hírlap)