Széchenyi-terv: eddig 63 milliárdot osztottak szét

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az idén a Széchenyi-tervre 11 171 pályázat érkezett, melyből 6987-et bíráltak el, és 4866 nyertest hirdettek ki; a nyerteseknek 62,8 milliárd forint támogatást ítéltek oda, és ennek révén 298,1 milliárd forint értékű beruházás valósul meg - mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.

A helyettes államtitkár az OTP által rendezett pénteki konferencián elmondta: az idén 1400 önkormányzat nyújtott be pályázatot 51 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást igényelve. Eddig 25 milliárd forint odaítéléséről született döntés.