Vágólapra másolva!
A NAPI Gazdaság értesülései szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy a mobiltelefon-szolgáltatók versenysértő díjakat kérnek-e a vezetékes hálózatból mobil-hálózatra irányuló hívásokért - a végződtetésért - a helyi telefontársaságoktól.
Vágólapra másolva!

A helyi koncessziós társaságok szövetsége (LTO) még ez év tavaszán fordult a versenyhivatalhoz, a szövetség szerint ugyanis a mobiltelefonos cégek által a hálózatukba történő végződtetésért beszedett percenkénti 37 forint több az indokoltnál. A 37 forint jóval meghaladja azt az összeget is, amit a mobilcégek egymás közötti forgalmukban a végződtetésért kapnak.

Az LTO-szövetség szerint ez a helyzet lehetőséget teremt a mobilcégeknek arra, hogy saját csomagjaikat finanszírozzák, s ezzel tovább erősítsék piaci pozíciójukat, gyengítve a vezetékes szolgáltatók, főként a helyi koncessziós társaságok szerepét. A GVH korábban nem rendelt el vizsgálatot, részben arra hivatkozva, hogy már folyik a mobiltelefon-társaságok átfogó vizsgálata. A versenyhivatal elutasító döntését a szövetség megfellebbezte, a versenytanács helyt adott ennek és elrendelte a vizsgálatot.

A szövetség tagjai azt várják az eljárástól, hogy december 23-ára, a távközlési piacnyitás kezdetére megszűnjön a versenysértő magatartás, és az árakat objektív módon állapítsák meg.

(MTI)

Ajánlat: