Gyengébb az előzetes adatnál az októberi ipari termelés

Vágólapra másolva!
Az ipari termelés októberben a szezonálisan és a munkanaptényezővel is kiigazított adatok alapján havi összevetésben 3,9 százalékkal, éves összehasonlításban 1,4 százalékkal nőtt - közölte a statisztikai hivatal hétfőn.Az előzetes adatok még 5 százalékos havi és 2,4 százalékos éves bővülésről szóltak.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése emlékeztet: az ipari termelés szeptemberben, éves szinten 4,4 százalékkal csökkent.

Az év első tíz hónapjában az ipar termelése 5,4 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, a kivitel 11,5 százalékkal bővült, míg a belföldi értékesítés nem változott. Az export 52,9 százaléka az ipari vámszabad területekről származott.

A feldolgozóipar termelése októberében 5,7 százalékkal emelkedett. A villamosenergia-, a gáz-, a gőz- és vízellátás teljesítménye 4,1 százalékkal mérséklődött a múlt év azonos időszakához képest. A feldolgozóipar jelentős súlyt képviselő ágazatai közül a járműgyártás termelése nagy mértékben, 15,3 százalékkal emelkedett, az élelmiszer-, az ital- és a dohánygyártásé pedig 7 százalékkal haladta meg a 2000. októberi szintet - áll a jelentésben.

Az előző havi nagy visszaesést követően a villamosgép- és a műszergyártás termelése kis mértékben, 3 százalékkal emelkedett. A gép- és berendezésgyártás 7,3 százalékkal, a papírgyártás, valamint a kiadói és nyomdai tevékenység pedig 6,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A kokszgyártás, a kőolajfeldolgozás az ipari átlagot megközelítően, 4,6 százalékkal, míg a fém alapanyag, fémfeldolgozási termékgyártás, valamint az egyéb nem fém ásványi termékek előállítása kis mértékben, 1, 7, illetve 3,2 százalékkal emelkedett. A bőrtermék és lábbeli gyártás 6,4 százalékkal maradt el a múlt év azonos időszakáétól. Kisebb ütemben visszaesett a vegyianyag- és -termékgyártás. A mérséklődés 3,4 százalékos volt.

(MTI)

Ajánlat:

KSH