Az EU beperelte Ausztriát a magas importautó-adó miatt

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság keresetet indít Ausztria ellen az Európai Bíróságnál, mert Bécs a bizottság megítélése szerint a magánimport során Ausztriába kerülő autókra túlságosan magas fogyasztási adót vet ki.
Vágólapra másolva!

A bizottság szerdai közleménye szerint az osztrák adószabályozás hátrányosan érintheti - a bizottság szavai szerint megkülönbözteti - a külföldről magánimportban behozott autókat az Ausztriában hivatalosan forgalomba kerülő autókkal szemben, ami több pontban is sérti az uniós jogszabályokat.

A bizottság kifejti, hogy az adó egy Ausztriában, kereskedőnél vásárolt autó esetében a tényleges vásárlási árat emeli, míg egy magánszemély által az EU Ausztrián kívüli országaiban vásárolt autó esetében az új autók listaárát, illetve az osztrák kereskedők által behozott, használt autókra alkalmazott vételi és eladási ár középarányosát veszik alapul, s ezt terhelik az adóval, ami magasabb is lehet.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Az Európai Bizottság közleménye