Légiforgalom: iparági szintű konszolidáció szükséges

Vágólapra másolva!
A New Yorkot és Washingtont ért szeptemberi terrortámadást először és közvetlenül a világ légi forgalma sínylette meg. A légitársaságok sorozatban jelentettek be nagyarányú elbocsátásokat, és egyéb megszorító intézkedéseket, ami alól a British Airways (BA) sem volt kivétel. Rod Eddington, a BA vezérigazgatója szerint az ágazat számára egyedül egy szisztematikusan levezetett konszolidáció jelenthet kiutat.
Vágólapra másolva!

Az iparágat ért válság a British Airwayst is súlyosan érintette - mondta Rod Eddington, a British Airways vezérigazgatója a Királyi Űrkutatási és Légiközlekedési Társaság 18. ülésén tartott beszédében. Szeptember második hetében az Egyesült Államok felé irányuló nemzetközi légiforgalom értéke hatvan százalékot zuhant. Emiatt a British Airways megközelítőleg 48 millió fontos bevételkiesést volt kénytelen elkönyvelni ebben az időszakban.

A BA által használt repülőtereken 9,8 millió utas fordult meg októberben - 12 százalékkal kevesebb, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Heathrow és Gatwick repülőtereket érintette leginkább a visszaesés, mely az előbbi utasforgalmában 20,1 százalékos, az utóbbi látogatottságában pedig 12,7 százalékos volt. Az észak-atlanti forgalomban közlekedő járatok forgalma drasztikusan 31,3 százalékkal csökkent. A brit utazási irodák szeptember 11. óta több, mint 3000 alkalmazottat bocsátottak el.

A felsorolt adatok - véli Rod Eddington - mind azt bizonyítják, hogy olyan megoldást kell találni, ami nemcsak a légitársaságok, de valamennyi a légiutas-szállításhoz kapcsolódó iparág - így például a repülőgépek, airframe-ek és a hajtómotorok előállítói, a repülőterek és a turisztika szereplői - számára is kiutat, újabb fejlődést jelenthet.

A konszolidáció szükségességének elvét világszinten kell elfogadnia az iparág szereplőinek (ez természetesen más iparágakra is vonatkozik), ha ésszerűen akarnak eljárni egy olyan iparág megteremtéséért, amely képes megállni a saját lábán. Az egyes kormányoknak mindenképpen vissza kell vonulniuk erről a területről, de jelen pillanatban kevés jel mutat rá, hogy valóban ez történne - mondta Rod Eddington.

Erre utal - tette hozzá -, hogy újra állami tulajdonba kerül a tizenkét éve privatizált új-zélandi nemzeti légitársaság, az Air New Zeland. A svájci kormány 242 millió fontos (egymilliárd svájci franknak megfelelő) tőkeinjekcióval próbálja talpra állítani a Swissairt, ráadásul informális eszközökkel tekintélyes svájci cégeket köteleztek, hogy fektessenek a Swissairbe. Mindezek azonban aligha hozhatnak megnyugtató megoldást a vezérigazgató szerint.

A légitársaságoknak és a tágabban értelmezett légiközlekedési szakma minden résztvevőjének szerepet kell vállalni a hatékonyabb együttműködés ösztönzésében, különösen az európai szinten. Meg kell győzni az egyes országok vezetését arról, hogy saját, nemzeti légitársaság nélkül is biztosított országukban a légiközlekedés; az utas- és teheráru-szállítás. Nem szabad ugyanakkor eltitkolni, hogy ez kevesebb munkahelyet jelent majd - mondta Rod Eddington.

A légitársaságok számára lehetővé kell tenni, hogy összeolvadjanak és összedolgozzanak, anélkül, hogy az állam segítségét igénybe vennék.

A minőségi utaztatásra szakosodott üzletág azonban jelen pillanatban "két tűz között van". Az egyik akadály az állami szabályozás, a másik pedig piac szabta feltételek. Ezek hatásainak továbbra is a részvényeseket mélyen érintő következményei lesznek.

A légiutas-szállítás válságos időket él át. Vagy egy gazdaságilag ésszerűbb üzleti környeztet teremtenek maguknak az iparág szereplői vagy folytatják a vegetálást egy olyan iparágként, amely nem elég szilárd ahhoz, hogy ne rázzák meg az előre nem prognosztizálható válságok. "Nemcsak az iparág szereplőinek, de a szabályzó kormányhatóságoknak is választania kell" - szögezte le a British Airways vezérigazgatója.

Hajnal László

(Magyar Hírlap)

Ajánlat: