Eddig hét cég indítana távbeszélő szolgáltatást

Vágólapra másolva!
A távközlési piacliberalizáció első napján, december 23-án hét cég jelentette be igényeit távbeszélő szolgáltatások megkezdésére - közölte Frischmann Gábor, a Hírközlési Felügyelet elnöke vasárnap. Hozzátette: a szabályozás értelmében a most bejelentett új szolgáltatásokat leghamarabb 30 nap múlva, azaz január 22-én vehetik igénybe a fogyasztók.
Vágólapra másolva!

A hírközlési törvény szerint december 23-án megszűnt a MATÁV monopóliuma, és ezt követően elvileg a szolgáltatók bárhol, bármilyen telekommunikációs szolgáltatásokat nyújthatnak az ügyfeleknek.

Frischmann Gábor szerint a jövő év végére a már megjelent cégek többszöröse versenyezteti majd szolgáltatásainak több száz fajtáját, amelyek nyomán a belföldi és a nemzetközi távhívások ára legalább 10 százalékkal csökkenhet. A helyi hívások piacán a közeljövőben nem valószínű, hogy nagy verseny alakulna ki, hiszen sem az új szabályozás, sem pedig a már kiépített infrastruktúra nem teszi lehetővé a gyors haszonszerzést - mondta az elnök.

Az igények beadásától az elbírálásig eltelő egy hónapos időszak alatt a szolgáltatóknak meg kell állapodniuk egymással arról, hogy milyen feltételek mellett érhetik majd el egymás szolgáltatásait.

A szolgáltatások beindulását követően a fogyasztók választhatnak majd, melyik szolgáltatást preferálják, ezt követően szerződésben foglalva, vagy akár egyedi hívásonként is váltogathatják azokat.A szolgáltató kiválasztását egy 15-tel kezdődő négyjegyű szám tárcsázása teszi lehetővé, ami a kiválasztott szolgáltatóhoz irányítja a hívást.

(MTI)