Idén nem nő a tejtermelés

Vágólapra másolva!
Tavaly egy százalékkal nőtt a tejtermelés éves összevetésben, idén pedig a termelés stagnálására valószínű - mondta Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke keddi sajtótájékoztatóján. A fórumon elhangzott: fejenként évente 170 liter tej fogy el Magyarországon, és a nyers tej 85 százalékának minősége megfelel az Európai Unió követelményeinek.
Vágólapra másolva!

Berki Viktor, a terméktanács ügyvezető igazgatója szerint a múlt év a tejtermelők és feldolgozók szempontjából közepesen sikeres volt: az előzetes adatok szerint a feldolgozók tavaly 1,75-1,8 milliárd liter tejet vásároltak fel.

A sajtótájékoztatón elhangzott: jelenleg a termelők 72 forint 50 fillért szeretnének kapni a tej literjéért, míg a feldolgozók 71,6 forintot ajánlanak. Az állami segítség mértékét literenként 7 forintban tartanák reálisnak, az állam azonban 5,2 forintot tart lehetségesnek.

(MTI)