Keddtől szabadon választhatunk távközlési szolgáltatót

Vágólapra másolva!
A Hírközlési Felügyelet szerdán ismertette az ügyfelek számára a hívásonkénti szolgáltató-választást lehetővé tevő előhívószámokat. Ezek segítségével az előfizetők szabadon választhatnak, hogy például belföldi távolsági hívásaikat melyik szolgáltató tarifái szerint kívánják bonyolítani. A számok január 22-től lépnek életbe, azonban tényleges használatukhoz a szolgáltatók közötti kerstszerződések megkötésére van szükség.
Vágólapra másolva!

A Hírközlési Felügyelet (HíF) szerdán közzétette a távközlési verseny megindulásához szükséges, az ügyfelek számára a hívásonkénti szolgáltató-választást lehetővé tevő előhívószámokat.

Ezek alapján a MATÁV Rt. a 1515-ös, az eTel Magyarország Távközlési Kft. a 1522-es, a Vivendi-csoporthoz tartozó V-fon és V-com a 1553-as, illetve a 1555-ös, a PanTel Rt. a 1588-as, míg a Novacom Távközlési Kft. a 1599-es előhívószámot kapta meg. A fenti hívószámok január 22-től élnek, azonban ténylegesen csak akkor lehet hívást kezdeményezni velük, ha a szolgáltatók összekapcsolási szerződést kötnek egymással.

A tájékoztatón elhangzott, hogy 2001. december 23-ig a felsorolt szolgáltatókon kívül a British Telecom és a Telia is jelezte, hogy szolgáltatásokat kíván indítani, azonban a két társaság előhívószámot nem kért. Ennek többek között az is lehet az oka, hogy az említett cégek további szolgáltatók számára kínálnak a jövőben szolgáltatásokat egyes országokba irányuló hívásokra.

Az előfizetők előtt három lehetőség áll: egy szolgáltatót választanak minden belföldi távolsági és külföldi hívásra, hívásonként választanak szolgáltatót, vagy kizárólag távolsági hívásokra választanak szolgáltatót.

Az első esetben az előfizető által kezdeményezett hívások mindegyike egyetlen szolgáltatón keresztül bonyolódik. Ehhez az szükséges, hogy a régi szolgáltató és a választott új szolgáltató között keretszerződés jön létre az előfizetői hurok átengedéséről.

Hívásonkénti szolgáltató-választás esetén minden kezdeményezett hívás előtt az előfizető eldöntheti, hogy melyik szolgáltatóval szeretne belföldi távhívást bonyolítani. Ekkor a hívott telefonszám előtt a szolgáltatóknak megfelelő előhívószámot kell tárcsázni. Ebben az esetben az volna az ideális állapot, hogy az összes szolgáltatónak legyen mindenkivel keretszerződése, hogy így a szolgáltatók közti "barangolási" lehetőség a maximális legyen.

Amennyiben az előfizető csak távolsági hívásokra szeretne szolgáltatót választani, úgy például a legmegfelelőbb tarifa alapján kiválasztott céggel kell szerződést kötnie, és ezentúl távolsági hívásait csak ezen az egy szolgáltatón keresztül bonyolíthatja, "barangolási" lehetőség nélkül.

Frischmann Gábor a tájékoztatón elmondta, hogy információi szerint a Vivendi már kötött a MATÁVval összekapcsolási szerződést, így a két cég vonalai már "átjárhatók". A PanTel és a MATÁV között vita alakult ki ennek kapcsán, ez utóbbiról a HíF azonban hivatalosan nem, csak a sajtóból értesült, mivel szerda délig egyik szolgáltató sem kereste meg a nézeteltéréssel kapcsolatban a felügyeletet, illetve a döntőbizottságot.

Az elnök aláhúzta: az összekapcsolási szerződések megkötése egyik fél részéről sem húzható el a végtelenségig, hiszen ha valamelyikük hivatalosan a HíF-hez fordul, akkor a szervezet döntőbizottsága 30 napon belül azonnal végrehajtandó határozatot hoz az összekapcsolásról, és ezzel a szolgáltatás megindításáról.

(Az [origo]-t és az Üzleti Negyedet kiadó Axelero Rt. A MATÁV-csoport tagja - a szerk.)

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: