Először nyereséges az Amazon.com

Vágólapra másolva!
Megalapításának hatodik évében először termelt nyereséget a világ egyik legnagyobb internetes könyvkereskedője, az Amazon.com. Az ünnepek előtt rekord magasságokba emelkedett a vásárlásaikat online bonyolító ügyfelek száma. Az Amazon.com papírja 2,54 dollárral, 25 százalékkal erősödött a nyitás óta, jelenleg 12,71 dolláron áll.
Vágólapra másolva!

A keddi közlemény szerint a múlt év utolsó negyedévében először lett nyereséges a világ legnagyobb internetes kereskedőcége, az Amazon.com. Az eredmény-beszámoló szerint a tavalyi év utolsó három hónapjában egyszeri tételekkel együtt 5,09 millió dollár - részvényenként 1 cent - volt a seattle-i székhelyű vállalat nettó nyeresége az egy évvel korábbi 545 millió dolláros veszteség után.

A cég forgalma 15 százalékkal 1,115 milliárd dollárra nőtt a 2000 utolsó negyedévben mért 972 millió dollárról.

Az Amazon.com az idei első negyedévre a tavalyi első negyeddel összevetve 11-18 százalékkal növekvő forgalmat, valamint nullszaldó és 16 millió dollár közötti veszteséget vár.

Az Amazon.com papírja 2,54 dolláros, 25 százalékos erősödéssel 12,71 dollár volt a Nasdaq nyitásában, kedden. A tavalyi évben 45 százalékkal esett a cég papírjainak árfolyama.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Amazon.com

Korábban: