<P class="MsoNormal">Kedvezményes kölcsön temetési kiadásokra

Vágólapra másolva!
Februártól azok, akik a Budapesti Temetkezési Intézet Rt.-vel kívánják eltemettetni hozzátartozóikat, az esetenként akár több százezer forintos kiadás 50-70 százalékára, a piaci árnál kedvezőbb, 23 százalékos OTP-kölcsönt igényelhetnek az rt. felvételi irodáiban.
Vágólapra másolva!

Az rt. vezérigazgatója, Simóka Kálmánné csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy több bankkal tárgyaltak, végül is azonban az OTP-vel sikerült megkötni az együttműködési megállapodást, amely alapján az áruvásárlási kölcsönnél 10 százalékkal olcsóbban juthatnak temetkezési hitelhez az érdeklődők. Ezzel a váratlanul bekövetkezett elhalálozások által előidézett súlyos anyagi terheket kívánják enyhíteni.

A cég tavalyi eredményeit részletezve a vezérigazgató kifejtette, hogy az elhalálozások számának csökkenése miatt árbevételük is kisebb lett, a költségek jelentős lefaragásával azonban nyereségessé váltak, s 0,1 százalékról 3 százalékra növelték az rt. jövedelmezőségét. Évek óta elmaradt beruházásokat végeztek el 200 millió forint értékben, s 850 millió forintért pedig felújítottak.

(MTI)