Vágólapra másolva!
Lényegében megállapodás született a Magyar Könyvvizsgálói Kamara és a Pénzügyminisztérium között a pénzmosás elleni törvény végrehajtásának részleteiről - tudta meg a Világgazdaság. A szakma belső mintaszabályzata is elkészült, amelynek kialakítását a múlt év végén elfogadott új pénzmosás elleni törvény írta elő. A jogszabály jelentősen kiterjesztette azon szakmák körét, amelyek képviselői kötelesek rendőrségi bejelentést tenni pénzmosás gyanúja esetén.
Vágólapra másolva!

Az érintett szakmák közül a PM jelenleg még az ingatlankereskedőkkel, az adótanácsadókkal, valamint a műtárgykereskedőkkel folytat egyeztetéseket, de a jövő hét elején várhatóan velük is sikerül befejezni a tárgyalásokat - közölte Balogh László. A pénzmosás elleni kormánybiztos szerint különösen fontos az egyeztetések eredményes befejezése, mivel az OECD pénzmosás elleni munkacsoportja, a FATF a múlt hét végén Hongkongban megrendezett ülésén rendkívül pozitívan értékelte az elmúlt félévben hozott hazai pénzmosás elleni intézkedéseket.

Magyarország pénzmosási feketelistáról történő levételéről a FATF júniusi ülésén születhet döntés, azonban előtte a szervezet szakemberei a helyszínen is tájékozódni fognak a meghozott intézkedések konkrét végrehajtásáról.