<SPAN lang="HU" style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Times New Roman'; mso-fareast-font-family: 'Ti

Vágólapra másolva!
Akik az új lakásfinanszírozási rendszer előtt vettek fel magas kamatozású lakáshiteleket, kiválthatják kedvezőbb feltételűre. A konverzió időigényes és nem olcsó, így akinek csak rövid idő van hátra az eredeti futamidőből, vagy kevés a tartozása, jobban jár, ha nem változtat. Viszont ha amúgy is aktuális egy felújítás, egy füst alatt lehet hozzájutni a kiváltó és a felújítási hitelhez.
Vágólapra másolva!

Az előnynek ára is van. Mint Zádori János, a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) marketing- igazgatója elmondta, náluk a legkisebb hitelösszeg 1 millió forint. Ebben az esetben viszont megbontják az 1 milliót, mégpedig úgy, hogy a kiváltó hitel legkisebb összege 400 ezer forint lehet, 600 ezret pedig egyéb célra - például felújításra - kell felvenni. A minimális futamidő pedig 5 év. (A hitelösszeg felső határa 30 millió forint, a futamidőé pedig 35 év.) A cserénél az FHB ugyanolyan eljárást folytat, mintha új hitelt venne fel az ügyfél. Így kötelező az értékbecslés (a hitelbiztosítéki érték 60 százalékáig adható hitel), a hitelbírálati díj és a szerződés közjegyzői okiratba foglalása. Mindez körülbelül 50 ezer forintba kerül és egy hónapig tart.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a cseréhez az eredeti hitelezőnek is hozzá kell járulnia. Nincs bank, amelyik örülne annak, ha meg kell válnia magas kamatozású hitelétől, hiszen ma már csak jóval kisebb haszonnal tudja kiadni azt. Ennek ellenére, ha a szerződés nem tiltja, kifizethető előbb a hitel. Ha mindkét bank kész az üzletre, akkor az FHB az eredeti hitelezőnek fizeti ki az új hitelt.

A tízezres ügyfélkörből néhány száz volt, aki hitelkiváltást kért a múlt évben az FHB-tól. Pedig az új rendszer indulásakor 150 milliárd forint körüli volt a régi kamatozású hitelek összege. Az FHB 2001 végén 31,1 milliárdos kihelyezésnél tartott, az idei terve 57 milliárd. Ha ehhez hozzáadjuk az OTP Jelzálogbank 80-90 milliárd körüli tervezett kihelyezését, már elértük az induló szintet. A többi bankkal együtt pedig több is lehet annál.

Németh Géza

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Ingatlan
(Az Üzleti Negyed rovata)