Új elnök a PKN Orlen élén

Vágólapra másolva!
A lengyel PKN Orlen olajipari csoport felügyelőtanácsa pénteki ülésén leváltotta a társaság eddigi elnökét, Andrzej Modrzejewskit, és megválasztotta helyette Zbigniew Wróbelt, a Pepsi Co. Inc. kelet- és közép-európai fejlesztési alelnökét.
Vágólapra másolva!

Modrzejewski elmozdítását régóta nyíltan szorgalmazta Wieslaw Kaczmarek kincstárügyi miniszter, de szándéka eddig meghiúsult a társaság ellenállásán. A minisztériumnak a PKN Orlenben csak 28,4 százalékos részvényhányada van.

Leszek Miller miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy a döntés oka a PKN Orlen romló pénzügyi eredménye, és cáfolta, hogy a kincstárügyi minisztérium erőszakolta volna ki azt.

A szejm titkosszolgálati bizottságának elnöke keddre összehívta a testületet. Az ülésre meghívták a lengyel belbiztonság, az Államvédelmi Hivatal (UOP) vezetőjét is. A képviselők arra szeretnének választ kapni, hogy miért volt szükség a PKN Orlen elnökének átmeneti őrizetbe vételére. Egyes vélemények szerint az UOP visszaélt jogosítványaival, és a látványos akcióval, Modrzejewski néhány órás csütörtöki őrizetbe vételével illetéktelenül beavatkozott egy politikai természetű ügybe.

A PKN Orlen 17,58 százalékos részvényértékesítése ügyében idén január közepéig a Mol Rt.-vel folytak kizárólagos tárgyalások, de a privatizációt intéző Nafta Polska állami vállalat végül úgy döntött, hogy visszatér a kiindulópontra, és ismét párhuzamos tárgyalásokat kezd a két érdeklődővel, a Mollal és az osztrák OMV konszernnel. Eddigi nyilatkozataik alapján sem a miniszter, sem Modrzejewski nem híve annak, hogy a Mol legyen a PKN Orlen befektetője.

Modrzejewski leváltása nem befolyásolta lényegesen a PKN Orlen részvényeinek árfolyamát. A PKN-részvények forgalmát a leváltás hírére rövid időre felfüggesztették a varsói tőzsdén, ezután a papír 0,5 százalékos értékvesztéssel 20,1 zlotyra (67 forint/zloty) esett vissza.

(MTI)

Ajánlat:

PKN Orlen