Tengeri hal, rák, csirkehús és csirkemáj is szennyezett

Vágólapra másolva!
Újabb antibiotikummal szennyezett élelmiszereket találtak állatorvosok. 89 mintából 26-ban volt kloramfenikol, de már nemcsak csirkemájban, hanem csirkehúsban, sőt, tengeri halrudakban, rákokban is. A vámosok 2500 kiló csempészett csirkét foglaltak le Gyulán egy hulladék feldolgozó telepen.
Vágólapra másolva!

Visszaesett a csirkehús fogyasztása az elmúlt napokban. A baromfipiac pang, termelők és feldolgozók kerültek bajba. A legutóbbi időben 89 különféle terméket, tengeri halkészítményeket, rákokat, továbbá csirkehúst, májat vizsgált meg az állategészségügyi hatóság, s a legutóbb vett 89 mintából 26-ban találtak kloramfenikolt. Ezt az antibiotikumot hazánkban 1987. december 31-e óta tilos használni. A rezisztenciát kialakító antibiotikum maradványait rendszeresen vizsgálják. A termékek gyártásideje tavaly december eleje és a múlt hét közé esik.

Németh Antall főállatorvos a Magyar Hírlapnak elmondta, a kifogásolható tételek egy tucat országból származnak: az Egyesült Arab Emirátustól, Thaiföldtől, Franciaországon, Németországon át Dániáig, Olaszországig. A kérdésre, milyen közös "fertőzési gócból" eredeztethető a kloramfenokol szennyeződés, még nem tudott választ adni. Mint mondta, meg kell várni az európai uniós állategészségügyi szakértők elemzését. Ők azok, akik a kloramfenikolos "fertőzés" eredeteként megjelölhető szennyezett kínai takarmányozásra szánt rákszállítmány legális és illegális útját feltérképezik.

A mért antibiotikumszint a 26 terméknél viszont olyan alacsony, hogy rezisztenciaproblémák akkor merülhetnének fel, ha fél évig csak klóramfenikoltartalmú terméket fogyasztana az ember. Németh doktor szerint tehát nem ez az igazi problémája az ügynek, ezért a fogyasztóknak nem kell igazából tartani a baromfitermékektől, hanem precedensértéke miatt fontos felderíteni a fertőzés eredetét, s felgöngyölíteni az egész kereskedelmi láncot. Egyébként a hazai csirkével biztos nincs gond. Tavaly az utolsó negyedévben bevizsgált több száz termék egyikében sem találtak klóramfenikolt.

A kiszűrt hibás készleteket az állat-egészségügyi hatóság zárolta. Azok az importőrök, akik elfogadva a külföldi állat-egészségügyi hatóságok által kiállított bizonyítványokat szerezték be az itthon végül mégis fertőzöttnek minősülő termékeket, nem számíthatnak büntetésre. A vizsgálatok során azonban több cég is fennakadt a rostán, s amelyeknél valamilyen vámcsalást, hamis papírokat, igazolásokat, egyéb szabálytalanságokat derítettek ki, súlyos százezreket fognak fizetni - állítja Németh Antal.

A különböző jelzőkkel illetett csirkebotrány elérte a hazai baromfitermelőket és kisebb feldolgozókat. Folyamatosan esnek az árak, vannak termelők, akiktől a feldolgozók nem tudják átvenni a vágásra hizlalt állatokat, mivel megteltek a hűtőkamrák. A felvásárlási árak emiatt is esnek: tavaly még előfordultak 200 forintos árak, a 2001. évre 194 forintos kilónkénti átlag volt a jellemző. Igaz, már decemberben 188 forintot kaptak országszerte a termelők, de az az európai piacok telítettsége miatt alakult ki - állítja Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója.

Takács elmondta, a hazai fogyasztók bizalma megrendült a csirkehúsban, holott az itthon termelt szárnyasok húsával semmi gond sincs. A hisztériát megelőzendő és csitítandó nem ártana, ha az állategészségügy közzétenné, hogy mely termékek fogyaszthatók biztonsággal, melyeket zároltak, semmisítettek meg. Ezt levélben is kérte a terméktanács a minisztériumtól.

Több kérdés is felmerül a csirkeügyben. Baromfiipari szakemberek például értetlenül állnak az előtt a tény előtt, hogy a negyedévre megállapított, az EU-ból vám nélkül behozható 4125 tonnányi kvóta miként fogyhatott el az év első két hetében. A cégek, de a terméktanács sem kap választ a kvóták szétosztását végző Gazdasági Minisztériumból arra, hogy melyik az a minimum 41 cég, amely kvótához jutott. Egy vállalkozás ugyanis csak legfeljebb 100 tonnányi áru behozatali engedélyét nyerheti el egy alkalommal.

O. Horváth György

(Magyar Hírlap)

Korábban:

A Hajdú-Bét csak magyar csirkét forgalmaz
(2002. február 8.)

Vizsgálatok a kínai csirke ügyében
(2002. február 5.)