Recessziós örvényben Izrael

Vágólapra másolva!
Csaknem fél évszázada nem tapasztalt mértékben csökkent tavaly az izraeli gazdaság teljesítménye a globális lassulás és a nem szűnő fegyveres viszály miatt; a munkanélküliség tízévi csúcspontra emelkedett.
Vágólapra másolva!

A statisztikai hivatal hétfőn kiadott előzetes becslése szerint 2001-ben 0,5 százalékkal esett vissza a GDP értéke a 2000-ben mért 6,4 százalékos egész évi növekedés után. A tavalyihoz hasonló mértékű visszaesést 1953 óta nem mértek az izraeli gazdaságban.

A tavalyi első fél évben - nem éves összevetésben, hanem az előző fél évhez mérten - szezonális kiigazítással 2,8 százalékkal, a második hat hónapban már 4,7 százalékkal csökkent a hazai össztermék értéke a zsidó államban, ami a Reuters által idézett elemzők szerint jól mutatja a gazdaság recessziójának mélyülését.

A negyedik negyedévben az előző három hónaphoz képest 7,2 százalékkal, a harmadik negyedévben a másodikkal összevetve 4,0 százalékkal, a másodikban 3,5 százalékkal csökkent a GDP. Az első negyedévben még 1,3 százalékos növekedést mértek.

A mélyülő recessziót jelezték a hétfőn közzétett munkanélküliségi adatok is: a statisztikai hivatal közleménye szerint a tavalyi utolsó negyedévben 10,2 százalékra emelkedett a munkanélküliek aránya Izraelben az előző három hónap 9,6 százalékos átlagáról.

(MTI)