A WPP reklámcég ellenállt a recessziónak

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A reklámpiac tavalyi mélyrepülését a világ második legnagyobb reklámcég, a WPP vállalatfelvásárlásai segítségével ellensúlyozni tudta: a cég forgalma 35 százalékkal, 4 milliárd fontra bővült, míg nyeresége 11 százalékkal 271,2 millió fontra nőtt 2001-ben, éves összevetésben - közölte a Bloomberg hírügynökség.

A társaság tavaly 30 vállalatot - köztük a Young & Rubicam ügynökséget - vásárolt fel a reklámpiac világméretű szűkülésének ellensúlyozása érdekében. A cég papírjainak árfolyama tavaly 18 százalékkal csökkent, és a részvények a keddi kereskedés során 4,2 százalékot veszítettek értékükből.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

WPP