Vodka-mentes Smirnoffal csapja be vásárlóit egy brit cég

Vágólapra másolva!
A brit Diageo alkoholgyártó vállalatot az amerikai fogyasztók félrevezetésével vádolja két egyesült államokbeli testület, mivel a cég Smirnoff Ice elnevezésű termékét sok tengerentúli vásárló abban a hiszemben veszi meg, hogy az vodkát tartalmaz - írja a Financial Times.
Vágólapra másolva!

Az ital Európában forgalmazott változatában van alkohol, azonban az Egyesült Államokban kapható változat malátából készül, a könnyebb értékesítés kedvéért, és nem utolsó sorban azért, mert a tengerentúli fogyasztók gyanakodva viseltetnek a külföldi égetett-szeszes termékek iránt.

A Baileys-t, a Guinness-t, a Johnnie Walkert és a Smirnoff vodkát is gyártó Diageo-t egy amerikai versenytársa vádolja, amely szerint a brit cég jogtalanul használta ki a Smirnoff név adta lehetőségeket anélkül, hogy egyértelművé tette volna: a termék nem tartalmaz vodkát. A vádló cég egy általa végzett közvélemény-kutatásra hivatkozik, amely kimutatta: a megkérdezettek 43 százaléka szerint a termék neve és csomagolása félrevezető, és azt sugallja, hogy az ital vodkát tartalmaz. Egy második közvélemény-kutatás szerint a válaszadók 25 százaléka hasonló benyomást szerzett a termék egyik reklámfilmjének megtekintése után.

Az ügyet jelenleg a szövetségi kereskedelmi bizottság, valamint az alkohol, dohányárú és lőfegyver- kereskedelmet ellenőrző iroda (BATF) vizsgálja. A Diageo azzal védekezik, hogy a Smirnoff Ice amerikai forgalmazását a BATF engedélyezte.

A vita minden esetre jelzésül szolgálhat több más, hasonló termékeket forgalmazó, vagy forgalmazni szándékozó cég - például a Bacardi, vagy az Allied Domecq - számára.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Diageo

Korábban: