Bemutatták az elektronikus közbeszerzési rendszert

Vágólapra másolva!
Hétfőn mutatták be a sajtó képviselőinek az elektronikus közbeszerzési rendszert. A sajtótájékoztatón Stumpf István kancelláriaminiszter elmondta, hogy első lépésként a központosított közbeszerzéshez tartozó termékeket helyezik át az elektronikus térbe. A rendszer működtetésére tíz éves koncessziót kap a Magyar Posta, amely eddig 1,8 milliárd forintot költött a rendszer infrastruktúrájának kiépítésére. A rendszerhez a hardver eszközöket a Compaq szállítja.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatón elhangzott, hogy a Magyar Posta Rt. tízéves koncessziót kap a rendszer működtetésére. Kalmár István, a Magyar Posta Rt. elnök-vezérigazgatója úgy vélte, hogy az elektronikus közbeszerzés alapvetően hozzájárul a közélet tisztaságához. Kifejtette: a rendszer bárki által ellenőrizhetően a hirdetmény közzétételétől a fizetésig mindent elektronikus úton tesz lehetővé.

Kalmár István közölte, hogy a posta a Miniszterelnöki Hivatal segítségével saját erőforrásból fejlesztette ki az elektronikus közbeszerzési rendszert. Első lépésben a központosított közbeszerzés alá tartozó termékeket viszik át az elektronikus rendszerbe, majd ezt követően minden közbeszerzésre kiterjed az alkalmazás.

Kérdésekre válaszolva Kalmár István elmondta, hogy a posta 1,8 milliárd forintot költött eddig az elektronikus közbeszerzési rendszer infrastruktúrájának kiépítésére. A posta által fizetendő koncessziós díjról, illetve a koncessziós szerződésről még folynak a tárgyalások.

Az elektronikus közbeszerzési rendszert a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságával (MKGI) részben közösen működtetik majd, s az MGKI-vel együtt szedik a koncessziós díjat is. Hozzátette: ez a díj meg sem közelíti majd azt az összeget, amennyibe az érintett szervezeteknek egy saját közbeszerzési apparátus kerülne.

Az elektronikus közbeszerzési rendszerhez a hardver eszközöket a Compaq Computer Magyarország, míg a szoftvereket az Oracle Magyarország szállította. A Compaq berendezései az 1,8 milliárd forintos beruházási összeg 60 százalékába kerültek, míg a fennmaradó rész nagyjából az Oracle szoftvereinek értékeivel egyenlő.

(MTI)

Ajánlat:

Magyar Posta