Vágólapra másolva!
Több új közgazdasági eszköz - a környezetterhelési díj, valamint a környezetvédelmet szolgáló különféle adó-, vám- és illetékkedvezmény - bevezetésére lenne szükség, amely a környezetet jobban kímélő magatartásra ösztönözné a cégeket.
Vágólapra másolva!

Borsányi-Bognár Levente, a Környezetvédelmi Minisztérium osztályvezetője a Cégvezetők Klubja által rendezett hétfői budapesti környezetvédelmi konferencián elmondta: a környezetvédelem hathatóságának érdekében tárcánál előkészítették a környezetterhelési díjra, a betétdíjra, a környezeti biztosítékadásra és céltartalékképzésre, a környezeti felelősségbiztosításra vonatkozó jogszabályokat, valamint foglalkoznak az igénybevételi járulék bevezetéséhez szükséges jogszabály előkészítésével is.

A környezetterhelési díjat egységnyi szennyezés kibocsátása után kellene majd fizetni, de a környezetvédelmi beruházások esetén a díj több mint 90 százalékának befizetésétől mentesülhetnének a cégek. Az igénybevételi járulékot a természeti erőforrások igénybevételéért kellene majd fizetni. Az új díjtételek nem csupán a környezetvédelmi fejlesztések támogatásához adnak majd többletlehetőséget, hanem a tárca érvelése szerint a környezetet jobban kímélő magatartásra is késztetnek.

Az osztályvezető a közgazdasági eszközök között említette a környezetvédelmet szolgáló különféle adó-, vám- és illetékkedvezményeket, állami támogatásokat. Külön szólt arról, hogy az állam sokat tehet a környezetvédelmi iparnak adott megrendeléseivel e piac fellendítéséért.

(MTI)

Ajánlat: