Brit kézbe kerülhet a Reemtsma

Vágólapra másolva!
A hamburgi központú Tschibo holding eladja dohányipari leányvállalatát, a Reemtsmát a brit Imperial Tobacconak - írták német lapok kedden. Értesülések szerint a brit cég 6 milliárd eurót fizet a West és az R1 cigarettákat is gyártó Reemtsmáért.
Vágólapra másolva!

A Hamburger Abendblatt és a Die Welt úgy tudja, hogy az adás-vételről szerdán a társaság felügyelő-bizottsága, majd a részvényesi közgyűlés határoz. A Reemtsmához tartozik egyébként többek között a West és az R1 márka.

A világ negyedik legnagyobb dohányipari vállalatának számító német vállalat felvásárlásával az Imperial, - amely az Embassy és a Lambert & Butler cigaretták gyártója - több mint kétszeresére növeli cigarettagyártását, és versenytársa kíván lenni a világ három vezető cigarettagyártójának, a Philip Morrisnak, British American Tobacconak és a Japan Tobacconak. Az ügylet sikere esetén a Tschibo a befolyó összeget stratégiai befektetésekre fordítja.

A bejelentést követően az Imperial Tobacco részvényeinek árfolyama kedden kora délután 2,5 penny-s emelkedést követően 9,20 fonton állt a londoni értéktőzsdén.

(MTI)

Ajánlat:

Imperial Tobacco

Reemtsma

Nem hiányzik a könyvtárából?