Bizonytalan a T-Mobile tőzsdei bevezetésének időpontja

Vágólapra másolva!
Továbbra is a levegőben lóg a Deutsche Telekom leányvállalatának, a T-Mobile tőzsdei bevezetése. A társaság vezérigazgatója, Ron Sommer hétfőn elmondta: a jelenlegi tőzsdei hangulat nem alkalmas az új papírok bevezetésére.
Vágólapra másolva!

Az év végére tervezett 50 milliárd eurós (2001: 62 milliárd euró) adósságszint elérése nagyban függ attól, hogy az idén tőzsdére lehet-e vinni a T-Mobil szolgáltatót - mondta Sommer újságíróknak a hannoveri Cebiten. Erre csak akkor kerülhet sor, ha jelentős javulás lesz a tőzsdén.

A Deutsche Telekom körülbelül 10 milliárd eurót remél a T-Mobile részvényeinek eladásából. Februárban a versenyfelügyelet elutasította a Deutsche Telekom kábeltévé részesedéseinek eladását az amerikai Liberty Mediának, melyből 5,5 milliárd euró bevételt remélt a cég.

Korábban a versenyhivatali vétó elkeserítette a befektetőket az adósságcsökkentő program eredményeit illetően, a mostani bejelentés pedig megerősíteni látszik a rossz hangulatot. Hétfő délután a Deutsche Telekom 17,25 euró volt a frankfurti értéktőzsdén, 2,60 százalékkal olcsóbb a pénteki 17,71 eurós záróértékénél. Hétfőn 17,69 eurón nyitott a részvény.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: