<P class="MsoNormal">Az unió vámkontingensekkel védi az európai acélpiacot

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokkal folyó acélkereskedelmi vitában az EU Bizottsága legkésőbb jövő szerdáig vámkontingenseket léptet életbe az EU acéliparának védelmében - közölte a Bizottság kereskedelmi vezérigazgatója, Mogens Peter Carl csütörtökön Düsseldorfban, a német acélipari cégek vezetőinek jelenlétében tartott ülésen.
Vágólapra másolva!

A német acélipar üdvözölte az intézkedést, amely nem csak az előirányzott 200 napra vonatkozik majd, hanem addig, amíg az amerikai vámok érvényben vannak - közölte az acélipari cégeket tömörítő gazdasági egyesület elnöke.

Az Egyesült Államok szerdán hároméves időtartamra 30 százalékig terjedő védővámokat vetett ki bizonyos acéltermékekre. Az EU magát az amerikai intézkedés elsőszámú áldozatának tekinti és évi 2 milliárd dollár nagyságú veszteséget valószínűsít.

Mint arról az Üzleti Negyed korábban beszámolt a piacvédő intézkedések Magyarországot is jelentős mértékben érinthetik, hiszen az amerikai piacról kiszoruló cégek többek között az unióban és Közép-Európában keresnek majd vevőt termékeikre.

Schneider Mihály, a Dunaferr Rt. marketing és logisztikai igazgatója az amerikai piacvédő intézkedések bevezetésekor elmondta: a Dunaferr legfontosabb feladata az unióval való megállapodás kell hogy legyen, hiszen a vállalatcsoport exportjának 75 százaléka az európai piacon talál gazdára.

(Üzleti Negyed - MTI)

Korábban:

Acélügyben egyeztet az EU és az USA
(2002. március 19.)

Nem hiányzik a könyvtárából?