Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Stumpf István a Miniszterelnöki Hivatal vezetője az Információs Magyarország Hétvége kiállítással egybekötött konferencia megnyitóján a meghiúsult készenléti Tetra-rendszerről elmondta: ősznél hamarabb nemigen lát lehetőséget arra, hogy új pályázatot írjon ki a következő kormány.

A Magyar Posta Tetra Rt. az egységes digitális rádiótávközlő rendszerre kiírt pályázatát január végén nyilvánította eredménytelennek. A társaság szerint sem a Motorola, sem pedig a Nokia által benyújtott ajánlat nem felelt meg a hatályos jogi szabályozásban előírt nemzetbiztonsági és védelmi követelményeknek. A több mint 50 milliárd forintba kerülő Tetra-rendszert a kormány a Magyar Fejlesztési Bank által felvett hitelekből finanszírozza.

2002 végénél hamarabb a harmadik generációs mobilkommunikációs rendszer (UMTS) kiírásáról sem döntenek - tette hozzá Stumpf, a magyarországi mobilcégek részéről ugyanis nem tapasztalnak olyan nyomást, amely alapján hamarabb kellene határozni.

(MTI)

Ajánlat:

Patthelyzet Tetra-ügyben
(2002. január 25.)