Vágólapra másolva!
A munkanélküliségi ráta a 2001 december és 2002 február közötti időszakban 5,7 százalék volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán. A munkanélküliek száma 230 ezer, a foglalkoztatottaké pedig 3 millió 821 ezer volt a vizsgált időszakban.
Vágólapra másolva!

A munkanélküliségi ráta 2001 november és 2002 január között 5,6 százalék volt, ami ugyancsak 0,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábban számított értéknél.

A munkanélküliek száma tavaly decembertől idén februárig 230 400 volt, 17 500 fővel kevesebb, mint egy évvel korábban. November és január között a munkanélküliek száma 229 300 volt, míg 2000 december és2001 február között 247 900 főt ért el.

A foglalkoztatottak száma ebben az időszakban átlagosan 3 millió 821 ezer fő volt, ami nem érte el az előző év azonos időszakában mért szintet. Az előző, 2001 november-2002 január közötti időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 829 ezer volt.

A munkanélküliek 45,8 százaléka a vizsgált 3 hónapban egy éve, vagy annál régebben keresett állást, a tartósan munkanélküliek aránya 3,7 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,7 hónap volt, valamivel rövidebb, mint egy évvel ezelőtt.

A 15-24 éves fiatalok aránya a munkanélkülieken belül 22,4 százalékot ért el, az ebbe a korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 10,6 százalékot mutatott, ami 0,9 százalékpontos csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.

A regisztrált munkanélküliek száma 381 ezer volt a vizsgált időszakban. A nyilvántartott munkanélküliek közül 136 ezer fő kapott munkanélküli járadékot, 19 ezren jövedelempótló támogatásban, míg az utóbbit felváltó rendszeres szociális segélyben 103 ezren részesültek.

(MTI)

Ajánlat: