Kaszálnak a félkarú rablók

Vágólapra másolva!
Mintegy 25 százalékkal emelkedett tavaly a nyerőautomaták tiszta árbevétele - hangzott el a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) közgyűlését követő sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A múlt évben a pénznyerő automatát üzemeltető vállalkozók árbevétele elérte a 44 milliárd forintot, szemben az előző évi 34,5 milliárd forinttal - mondta el Balatonfüredi Sándor, a szövetség főtitkára.

A nyerőautomata piac Magyarországon az elmúlt években stabilizálódott, jelenleg mintegy ezer vállalkozó üzemeltet nyerőautomatákat. Magyarországon összesen több mint 31 ezer nyerőautomata működik.

A főtitkár jelezte: az elmúlt évben több mint 19 milliárd forint játékadót fizettek be a nyerőgépek üzemeltetői, míg tavalyelőtt 16,3 milliárd forintot. A nyerőautomaták 30-35 százaléka már idehaza gyártják. A magyar gyártású gépek és szoftverek egyre nagyobb teret nyernek itthon és külföldön is. A magyar gyártású nyerőgépek forgalma éves szinten már milliárdos nagyságrendű, ám erről pontos adatok még nincsenek.

A magyar nyerőautomatákat a környező országokba és Dél-Amerikába is exportálják, a szoftverek iránt pedig a fejlett előállítási háttérrel rendelkező országokban is érdeklődnek.

(MTI)

Ajánlat:

Szerencsejáték Rt.

Korábban: