Széchenyi kártya takarékszövetkezetek nélkül

Vágólapra másolva!
Formai okok miatt kizárták a Széchenyi kártya programjából a takarékszövetkezeteket. A tervek szerint a nyáron induló új vállalkozói hitelprogramban egyelőre nem vesznek részt olyan nagy bankok sem, mint a Kereskedelmi és Hitelbank, a Budapest Bank és a CIB Bank. A kártyaprogramért felelős Kavosz Rt. egyelőre három hitelintézettel kezdte meg a tárgyalásokat a részletekről. Mivel a Széchenyi kártya programja nyitott, később lehetőség nyílik más bankoknak is a csatlakozásra.
Vágólapra másolva!

Bár a pályázati dokumentációt 16 pénzintézet vitte el, mégis csak három bankkal kezdődnek meg a Széchenyi kártya és a hozzá kapcsolódó hitel folyósításáról szóló tárgyalások. Tardos János, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke - egyben a kártyaprogramért felelős Kavosz igazgatóságának tagja - elmondta: több pályázatra számítottak, de mivel a program nyitott, később is csatlakozhatnak még pénzintézetek. Értesüléseink szerint sikertelenül pályázott a Takarékszövetkezetek Országos Érdek-képviseleti Szövetsége (TÉSZ). Kiss Menyhértné elnök a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy nyolc megyében levő 14 takarékszövetkezet konzorciumával indultak a pályázaton, és a magyarországi Volksbankot választották a konzorcium vezetőjének.

Pályázatukat formai okokból utasították el, de ennek részleteiről eddig nem kaptak felvilágosítást a bírálóbizottságtól. A TÉSZ elnöknője szerint több pontban irreális feltételeket tartalmazott a pályázat. Így például a kis szövetkezetek nem tudták vállalni a több tízmillió forintos marketingkiadásokat és azt sem, hogy a hitelgarancia díj felét - a folyósított hitelek 1 százalékát - ők fizessék. Kiss Menyhértné elkapkodottnak tartja a pályázat kiírását és rövidnek a beadásra szánt határidőt. A takarékszövetkezetek egy része az egy hónapos határidő alatt nem tudott dönteni a csatlakozásról, ezért a 14 tag közül csak kilenc nevében tudtak pályázni, a többiek később csatlakoztak volna.

Technikai okok miatt nem került be az első körbe a Kereskedelmi és Hitelbank (K & H). Bíró Péter, a pénzintézet kisvállalkozásitermék-fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy feltett szándékuk a Széchenyi kártya programhoz való csatlakozás, de ezzel megvárják, amíg a Kavosz a már kiválasztott három bankkal lezárja a tárgyalásokat, és kialakulnak a végleges feltételek is. (Erre egyébként április végéig sor kerülhet.) Nem kíván a programba beszállni a kisvállalkozói piac meghatározó résztvevője, a Budapest Bank (BB). A pénzintézet közleménye szerint továbbra is prioritásként kezeli a Széchenyi tervhez kapcsolódóan a magyar vállalkozások fejlesztését. A BB nem vett részt a tenderen, mert a bank tapasztalata alapján a vállalkozások fejlesztési igénye egy-egy termelőeszköz beszerzésénél is több millió forintos. Ehhez a kártya által nyújtott hitelkeret nem elegendő. A Budapest Bank a vállalkozások likviditási gondjainak megoldására koncentrál termékeivel.

Tardos János szerint csak néhány vitás pont akad a már kiválasztott három pénzintézet - Magyar Külkereskedelmi Bank, OTP Bank és Postabank - és a kártyaprogramot irányító Kavosz között. A program állami támogatására szánt 340 millió forintból 140 milliót a VOSZ valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara irodahálózatának támogatására fordítanak, 200 milliót pedig a számítástechnikai infrastruktúra kiépítésére.

Kis plasztiklap

A kisvállalkozások finanszírozási gondjain segíteni hivatott Széchenyi kártya májusban vagy júniusban jelenik meg. A tervek szerint évi 500 ezer vagy egymillió forint hitelt biztosító, dombornyomott Széchenyi kártyát lehet majd igényelni a Kavosz, a kamara és a VOSZ irodáiban. Az éves kártyadíj 10-22 ezer forint lesz. Az előzetes számítások szerint a hitel kamata a Bubor (bankközi kamatláb) plusz 6 százalék, amelyhez a kormány 5 százalékpont támogatást ad, így az éves kamat a jelenlegi állapotok szerint 9,4 százalék alatt várható. Várhatóan a kártyának különböző fokozatait - ezüst-, arany-, illetve platinaváltozatát - is kibocsátják majd, ami a hitelkeret megemelkedését is jelenti.

Szakonyi Péter

(Magyar Hírlap)