Vágólapra másolva!
Kezdetét vette a hazai vitorlásszezon. Szinte minden hétvégére jut verseny, s így egyre többen ülnek hajóba, hogy megmérettessék tudásukat. Elkezdeni pedig sohasem késő! Bár sokan úgy tartják, a vitorlázás az egyik legnagyobb elméleti tudást igénylő sportág, mégis érdemes belevágni a tanulásba, gyakorlásba.


A vitorlázást már 6-8 éves kor körül el szokták kezdeni. A vitorlásklubok vagy vízisportiskolák rendszeresen szerveznek a Balaton mellett 1-2 hetes bentlakásos táborokat gyermekek számára. Itt sok vízen töltött idővel, játékos formában sajátíthatják el a vitorlázás alapjait az apróságok. A tábor végén még nem vizsgáznak, hiszen ehhez még fiatalok, de az alapokat megtanulják és ha van bennük tehetség és akarat, akkor akár versenyzővé is válhatnak. - A vitorlázás tulajdonképpen kortalan sportágnak mondható abból a szempontból, hogy 6-8 éves gyerekkortól akár 80 éves korig is lehet űzni. A 2001-es Kék szalag versenyt például egy 84 éves hölgy is teljesítette - mesélte Verebély Tibor, a Vitorlás Szövetség 8 méteres One Design hajóosztályának kapitánya.

A vitorlás kishajók között megkülönböztetjük az egy- és többtestűeket. A legelterjedtebb fajta az egytestű vitorlás, melyből épül uszonyos (svertes) és tőkesúlyos változat is. Az uszony a csekélyebb méretű vitorlásokra jellemző. Ilyen típusú hajó például: Optimist, Moly, Kadet, Ok-jolle, Európa moly, 420, 470, 505, Kalóz, Finn Dingi, Laser, Repülő Hollandi /FD/, 15-ös, 20-as, 25-ös wander jollék stb. Tőkesúlyos hajóknál a hajó merülése meghatározott. Éppen ezért a hajó vezetőjének mindig ismernie kell a vízmélységet, amivel elkerülhető a hajó fennakadása.
Többtestű kishajó a kéttestű (katamarán) és háromtestű (trimarán) vitorlás. A súrlódási tényező itt lényegesen kedvezőbb, mint az egytestű hajók esetében. A Balatonon kevésbé, inkább a tengerek hosszú hullámain kedvelt ez az osztály.

Az olimpiai hajóosztályok között szinte mindenki megtalálhatja a személyének megfelelőt, ami a testsúlyához, méretéhez, adottságaihoz leginkább passzol. Vannak akrobatikus ügyességet igénylő hajóosztályok, mint az olimpiai hajók között újnak mondható 49-es, vagy a kicsit hagyományosabbnak tekinthető tőkesúlyos hajóosztály, a Sztár.

Fotó: Arany-Média
Amikor őrjöng a Balaton