A harmadik világ 3 százalékkal részesül a világkereskedelemből  

Vágólapra másolva!
Az Oxfam Community Aid Abroad nemzetközi segélyszervezet egy friss elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a világkereskedelmet szabályozó rendelkezések megváltoztatására van szükség, mert azok jelenlegi formájukban jelentős hátrányt okoznak a szegény országoknak - írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Az Oxfam elemzéséből kiderül, hogy a világkereskedelemből származó bevételek 97 százaléka a fejlett, vagy a közepesen fejlett országok gazdaságát gyarapítja, és csak 3 százalékát kapják a fejlődő országok. Az elemzést a szervezet "Az igazságos kereskedelemért" elnevezésű kampányának indításával egy időben hozta nyilvánosságra. A kampány célja, hogy megnyissa a fejlett piacokat a szegény országok termékei előtt, és egyúttal védje ezen országok piacait. A Hong-Kongban induló kampány a tervek szerint 3 évig mintegy 20 országban tart majd.

A szervezet számításai szerint egyébként mintegy 130 millió embert lehetne megszabadítani a nyomortól, ha Afrika, Latin-Amerikában és Ázsia egyes országai 1 százalékkal növelhetnék részesedésüket a világkereskedelemből. Ez egyedül Afrikában évi 70 milliárd dollárt eredményezne, ami ötször akkor aösszeg, mint amit jelenleg a földrész országai segély címén kapnak.

Az Oxfam szerint a kampány egyik fő célkitűzése, hogy rábírják a Világbankot, illetve a Nemzetközi Valutaalapot (IMF): a pénzügyi segélyeket ne kössék olyan feltételekhez, amelyek a szegény országokat fájdalmas és költséges reformok meghozatalára kényszerítik. A szervezet szerint ugyanis ezek az országok az IMF és Világbank nyomására kénytelenek megnyitni piacukat a külföld előtt anélkül, hogy tekintetbe vennék ennek szociális hatásait. A szegény államokat a mezőgazdasági termelőknek nyújtott segélyek csökkentésére is bíztatják, holott a fejlett országok összesen 1 milliárd dollárt fizetnek ki naponta különböző agrárcélú szubvenció címén. Az elemzés szerint ez azt eredményezi, hogy a fejlett világban mezőgazdasági túltermelés alakul ki, az agrárárak pedig olyan szintre esnek vissza, amellyel a fejlődő országok termelői képtelenek versenyezni. Az Oxfam példaként Haiti, Jamaika és Mexikó piacait említ, amelyeket tönkretett az erősen támogatott élelmiszerimport.

Az Oxfam kampánya a vállalatokon kívül azokat a vásárlókat is célba veszi, akiket aggodalommal tölt el a harmadik világ növekvő szegénysége, ugyanakkor ellenzik a globalizáció ellenes tüntetéseken tapasztalt erőszakot.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Oxfam

Korábban: