Vállalati csődlavina Japánban

Vágólapra másolva!
A most befejeződött 2001/2002-es üzleti évben 17 éve először emelkedett 20 ezer fölé a cégcsődök száma Japánban. A Teikoku Databank hitelvizsgáló intézet pénteken közölte, hogy a március 31-én zárult pénzügyi évben az előző évinél 5,9 százalékkal több, 20052 cégcsődöt regisztráltak. Japán második világháború utáni történelmében ez a második legmagasabb szám.
Vágólapra másolva!

A tőzsdén szereplő vállalatok közül is rekordszámú cég, 21 ment csődbe, ebből kilenc a tokiói tőzsde első szekciójában szerepelt. A csődbe ment vállalatok hátrahagyott adóssága 16140 milliárd jen. Ez 37 százalékkal elmarad az előző évi rekordtól, amely 26 ezer milliárd jen volt. Az összértékhez leginkább az a 15 japán nagyvállalat járult hozzá, amelyek egyenként több mint 100 milliárd jenes adósságot halmoztak fel.

A csődbement vállalatok által hátrahagyott kötelezettségek mértéke ugyanakkor 32 százalékkal csökkent 2001-ben, ami két életbiztosító tavaly előtti óráscsődjének tudható be.

A vállalati csődök magas száma a gazdasági környezet gyengeségének tudhatóak be, melyben a japán vállalatok a defláció, valamint a gyengülő japán és tengerentúli kereslet ellenében igyekeznek talpon maradni.

A japán nagybankok is tetemes veszteségeket várnak a rossz hitelkihelyezések miatt a most zárult üzleti évben: a rossz hitelek 7800 milliárd jent (68 milliárd eurót) tesznek ki, jelentősen meghaladva a bankok által valószínűsített 6400 milliárdot. Az emelkedés a japán pénzügyi ellenőrző hatóság (FSA) szigorúbb mérlegellenőrzésének eredménye.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Teikoku Databank

Korábban: