A szerkezetkész családi házak hódítottak a Construmán

Vágólapra másolva!
Mindenki szeretne minél olcsóbban tetőt a feje fölé, és sokan hiszik azt, hogy könnyűszerkezetből ez meg is valósítható. Vélhetően ez volt az oka annak, hogy a szombaton bezárt Construma kiállításon olyan nagy volt az érdeklődés az ilyen épületek iránt.
Vágólapra másolva!

A hirdetésekben - és nem egy stand felett is - a készház a könnyűszerkezetes lakóház szinonimája. Mások kanadai vagy amerikai rendszerű házakat kínálnak. Szóval nagy a fogalmi zűrzavar, ezért megpróbáljuk tisztázni, hogy mi mit is jelent ezen a piacon. Véleményünk szerint a könnyűszerkezetes ház egy olyan épület, amely fém vagy fa vázszerkezetből áll - ez a tartószerkezete - a vázat kívülről és belülről úgy burkolják, hogy közé hőszigetelő réteget helyeznek. Ez tehát az átfogó kategória. Ha az ilyen épületek egyes falait üzemben, panelszerűen előre gyártják, akkor ez készháznak nevezhető. Ha maga a tartószerkezet is már az építés helyszínén készül, akkor az semmi esetre sem készház, legalábbis, ami az építés technológiáját illeti. Az ilyen épületeket nevezik kanadai vagy amerikai rendszerűnek. Bármelyik kiváló minőségű lehet, ha megfelelő szakértelemmel és gyakorlattal készül. Sajnos sok vállalkozó vág bele ilyen házak építésébe, és egy év után összezsugorodik a falakban a hőszigetelés, vagy a szélnyomás hatására pár év múlva nyikorog az épület.

Ennyi előrebocsátásával vessünk egy pillantást a kiállítás választékára. A Wolf System előregyártott lakóház, faszerkezettel. A határoló fal vastagsága 28 centiméter. A Horizont kanadai gyorsház ezzel szemben a helyszínen készül, mégpedig acélszerkezetre. A kiállító többféle árat is közölt, például önmagában az acélbordázat nettó 24 ezer forintba kerül egy négyzetméterre vetítve. A szerkezetkész állapot 65 ezer, a félkész 97 ezer, míg a kulcsrakész ház 119 ezer forint plusz áfa, négyzetméterenként. Szintén acélvázra épül a Profil ház építési rendszer. Itt azt a felvilágosítást kaptuk, hogy mindig konkrét épületre adnak csak árat.

A vásár egyik újdonsága volt a Lindab Familyline rendszere. Ez is acélszerkezetre épül, és hasonlóan a többi könnyűszerkezetes épülethez, amikor teljesen készen áll, nem lehet megállapítani, hogy nem hagyományos technológiával készült.
A Pál Kft. akciósan a vásár alatt kulcsrakészen már bruttó 168 ezer forintért kínál könnyűszerkezetes lakóházat. A Szálka Gmk. (?) téliesített lakóházat szerkezetkészen 38-44 ezer forintért ígért a látogatóknak.

Németh Géza

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Lakáshitel
(az Üzleti Negyedkülönkiadása)