Továbbra is veszteséges a Motorola

Vágólapra másolva!
Az amerikai Motorola Inc. nettó vesztesége, egyszeri tételekkel együtt, az első negyedévben 449 millió dollár volt az előző év azonos időszakának 533 millió dolláros vesztesége után. A folyamatos gyenge teljesítmény a mobiltelefonok és félvezetők piacán régóta tapasztalható visszaeséssel magyarázható.
Vágólapra másolva!

A Motorola, a világ második mobiltelefon-gyártója ezzel egyhuzamban az ötödik negyedévet végezte veszteséggel. Mindezek ellenére a vállalat vezetése ígéretet tett arra, hogy a második félévre nyereségessé válik a cég, amelynek részvényenkénti vesztesége a pénzügyi év első három hónapjában 20 centre csökkent az múlt év első negyedévének 24 centes veszteségéhez képest. Működési szinten - a 275 millió dolláros egyszeri költségek beszámítása nélkül - a veszteség 174 millió dollár, részvényenként 8 cent volt az előző év első hónapjának 211 millió dolláros, részvényenként 10 centes vesztesége után.

A Wall Street elemzői ennél 4 centtel magasabb, 12 centes részvényenkénti veszteséget jósoltak. Az értékesítés az év első három hónapjában 21 százalékkal 6 milliárd dollárra csökkent az előző év azonos időszakának 7,4 milliárd dollárjáról. A félvezetők értékesítése 26 százalékkal, a széles sávú telefonberendezések eladása pedig 36 százalékkal csökkent az előző év első negyedéhez képest.

A cég legjelentősebb tevékenységében, a mobiltelefonok értékesítésében azonban némi fellendülés tapasztalható, az eladások 1 százalékkal 2,3 milliárd dollárra bővültek. Ez már a soron következő harmadik negyedév, amikor a mobiltelefonok értékesítése nőtt. A telefonértékesítés enyhe fellendülése ellenére a Motorola még mindig messze elmarad a piacvezető Nokiától. A mobiltelefonok megrendelése az év első negyedévében 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az iparágban tapasztalható visszaesés tovább nehezítette a Motorola eredményességének növelésére tett erőfeszítéseit. A Motorola 1,34 dollárral, kishíján 10 százalékkal 15,00 dollárra drágult kedden a New York-i Értéktőzsdén. Ezzel már csak 2 százalékkal maradt el év eleji értékétől.

(MTI)

Ajánlat:

Motorola

Korábban:

Korábban: