Ecostat: 5,5 százalékos infláció, 9200 pontos BUX szeptemberre

Vágólapra másolva!
Az idei év szeptemberében a fogyasztói árak várhatóan mintegy 5,5 százalékkal lesznek magasabbak az egy évvel korábbinál - az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet adatai szerint. Ugyanerre az időszakra 9200 pontos BUX értéket jósol az intézet.
Vágólapra másolva!

Az társaság Mikroszkóp című kiadványában közölt elemzése szerint ugyanebben az időszakban a termelői árak szintje 1,4 százalékkal haladhatja meg az előző év azonos időszakának értékét.

Az Ecostat prognózisa szerint a BUX-index jelentős emelkedése április közepéig tartott, s azt rövidtávon korrekció követi. A várható világgazdasági fellendülés az év második felében tovább emelheti a magyar részvényindex értékét. Szeptember végére 9200 pontos értéket feltételeznek az elemzők.

A prognózisok alapján az Ecostat úgy látja, hogy a következő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom volumenének növekedési üteme nem változik számottevően. Az idén szeptemberben 5,3 százalékos növekedést valószínűsít a társaság az egy évvel korábbihoz képest. Az ipar belföldi értékesítésében további stagnálásra számít az Ecostat, és véleménye szerint az exportértékesítés dinamikájában sem várható kiugró növekedés. Az idei év szeptemberében az iparban a belföldi értékesítés 1,6 százalékkal, az exportértékesítés 6,2 százalékkal, az ipari termelés pedig 2,8 százalékkal bővülhet az előző év azonos időszakához viszonyítva.

(MTI)

Ajánlat:

Márciusban 5,9 százalékos volt az infláció
(2002. április 11.)

2002. április 24. 16:46