A VW is megérzi a konjunktúrát

Vágólapra másolva!
Az erőtlen autóipari konjunktúra meglátszott Európa legnagyobb autógyártója, a német Volkswagen első negyedévi eredményein is. A wolfsburgi központú vállalatcsoport forgalomcsökkenés közben a működési és a tiszta nyereségének kétszámjegyű százalékos csökkenését könyvelte el. Egyidejűleg csökkent világpiaci részaránya, de így is megőrizte piacvezető szerepét Nyugat-Európában és Németországban.
Vágólapra másolva!

Egész évre mégis a tavalyival legalább megegyező működési eredményt várnak a központban, de a pénteki beszámolóban emlékeztettek, hogy szerintük az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában legkorábban csak a második félévben várható fellendülés.

Az év első három hónapjában a VW forgalma 5,4 százalékkal 21,27 milliárd euróra csökkent, a fő piacok - Európa és az Egyesült Államok - gyenge kereslete miatt. Az árbevétel 73,6 százaléka származott exportból, az egy évvel korábbi 72,1 százalék helyett. Az adózatlan nyereség 997 millió euró volt, 20 százalékkal kisebb a tavalyi első negyedévi 1,245 milliárd eurónál. Az adat valamivel jobb az elemzők által várt 957 milliónál. Az argentin válság 56 millió eurót vett el az adózatlan eredményéből. A tiszta nyereség 24 százalékkal 627 millió euróra csökkent a tavalyi első negyedévi 830 millióról. Az egy részvényre jutó profit 2,18 euróról 1,61 euróra csökkent.

A Volkswagen csoport az első negyedévben 1,18 millió autót szállított ki a márkakereskedőkhöz, 13 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi első negyedévben. Összesen 1,22 millió gépjármű készült, 13,8 százalékkal kevesebb a tavalyi első negyedévinél.

A VW világpiaci részaránya 11,9 százalékról 11,5 százalékra csökkent, Nyugat-Európában 18,5 százalékról 17,4 százalékra. Németországban piaci részaránya 30,4 százalékról 29,3 százalékra csúszott vissza. A vállalat hangsúlyozta azonban, hogy az VW Polo és Seat Ibiza még csak a piaci bevezetés szakaszában van, ezért nem érte el a tavalyi kiszállítási számot. Az Egyesült Államokban az év első három hónapjában 153 ezer autót szállítottak ki, 4,2 százalékkal többet, mint egy éve.

(MTI)

Ajánlat:

Volkswagen

Korábban: