Az Enron manipulálta az áramdíjakat Kaliforniában

Vágólapra másolva!
A tavaly decemberben csődbe jutott amerikai energiakereskedő Enron a kaliforniai áramszolgáltatási válságok idején megkérdőjelezhető praktikákkal nyomta felfelé az áramdíjakat, s ezzel hozzájárult az eddigi legsúlyosabb kaliforniai áramhiányhoz - derül ki azokból a New York Times által nyilvánosságra hozott dokumentumokból.
Vágólapra másolva!

Ezek a dokumentumok a kaliforniai hatóságoknak értékes bizonyítékokat jelenthetnek, hiszen már régóta sejtették, hogy az Enron és más áramkereskedők a piacot manipulálták és jelentős szerepet játszottak a válságok kialakulásában.

Az áramválságok - amelyek során több órás korlátozásokat kellett bevezetni az áramhiány miatt - 2000-ben és tavaly a kaliforniai fogyasztóknak milliárdos károkat okoztak.

Az Enron ellen már jelenleg több vizsgálat folyik a könyvelési manipulációk miatt, amelyek hozzájárultak a cég csődjéhez.

(MTI)

Korábban: