Prága elhalássza a nagy pénzt hozó konferenciákat

Vágólapra másolva!
Jókora bevételtől eshet el Magyarország, mert nincs sem megfelelő szálloda, sem megfelelő konferenciaközpont Budapesten. Nemegyszer fordult már elő, hogy egy eredetileg Budapestre tervezett konferenciát végül Prágában tartottak meg, mert Pesten nincs elég nagy konferenciaközpont. Már az 1-2000 személyre számító konferencia szervezői is bajban vannak a vendégek elhelyezésével, ha elegáns és egymástól nem túl messze lévő szállodákban szeretnének helyeket foglalni. Az őszi, 10 ezer fős orvoskonferencia szervezői pedig már biztosak abban, hogy a vendégek egy részét csak vidéken tudják elszállásolni.
Vágólapra másolva!

Budapesten már az ezer-kétezer fős konferenciák megszervezése is gondot okoz, ha a szervező ragaszkodik a 4, illetve 5 csillagos szállodákhoz. Ezek a szállodák ugyanis általában 100-150 szobát tudnak felajánlani, így a város különböző pontjain kell elhelyezni a vendégeket, ami főleg olyankor okoz problémát, ha egy cég a saját dolgozóinak vagy az ügyfeleinek szervezi a budapesti utazást, konferenciát, hiszen ezekben az esetekben a cél az lenne, hogy mindenki egy helyen legyen. Ezer-kétezer fős konferenciát évente 2-3-szor rendeznek Budapesten, ennél jóval nagyobb számban pedig a Forma-1-es versenyre és a Diákszigetre érkeznek rendszeresen külföldről.

Nemcsak szálláshely, hanem konferenciaközpont sincs elég a fővárosban. Budapest egyetlen konferenciaközpontja, a Budapest Kongresszusi Központ is összesen 1700 fő befogadására alkalmas. Jelenleg szünetel a Millenniumi Városközpont építése, ahol a tervek szerint ötezer személyes konferenciaközpontot is építenek. Az építkezés a választások óta állt le, mivel félbeszakadtak a tárgyalások a Magyar Fejlesztési Bankkal a kongresszusi épület finanszírozásáról. A beruházó cég szerint mindenképp szükségük lenne állami támogatáshoz Budapest legnagyobb konferenciaközpontjának a felépítéséhez.

A rendezvényszervező cégeknek 2-3 évvel korábban, sőt akár négy évvel a konferencia időpontja előtt kell ajánlatot adniuk egy-egy találkozó megszervezésére. Mivel a Millenniumi Városközpontnak 2002-re kellett volna elkészülnie, a rendezvényszervezők már pályáztak úgy, hogy helyszínül a Millenniumi Városközpontot jelölték meg. Ezeket a megrendeléseket utólag le kellett mondaniuk, és a konferenciákat Prága nyerte el Budapest elől. Azok a vállalatok, melyek Közép-Kelet Európában szeretnének találkozót tartani, ugyanis elsősorban Prága és Budapest között választanak. A prágai árak körülbelül másfélszeresei a budapesti áraknak, viszont - Budapesttel szemben - tudnak biztosítani egy hatezer fős konferenciaközpontot. Európában kedvelt konferencia-város Bécs és Madrid, ezekben a városokban nem okoz gondot egy 10 ezer fős találkozó megtartása.

A szűkös lehetőségek ellenére 2002 őszén az eddigi legnagyobb létszámú konferenciát szervezik Budapestre. 10-12 ezer, cukorbetegséggel foglalkozó orvost várnak arra a konferenciára, amelynek a szervezésével a Blaguss nevű céget bízták meg. Eddig körülbelül 9500 résztvevő szálláshelyét sikerült biztosítaniuk, több száz fő helye még bizonytalan, illetve csak vidéki elszállásolásra számíthatnak. A rendezvényszervező cég munkatársa, Miklovicz Attila az [origo]-nak elmondta, hogy mivel Budapesten nincs elég - minimum háromcsillagos - szálláshely, Székesfehérváron, Visegrádon és a Balatonon foglaltak szobákat.

Mivel nincs olyan konferenciaközpont a fővárosban, ahol ennyi ember elférne, a találkozót a Hungexpo teljes területén tartják, annak ellenére, hogy a szervező cég szerint a Hungexpo teljesen alkalmatlan erre a célra, ugyanis nem megfelelőek a helyiségek, nincs légkondicionálás, hatalmas a termek belmagassága, és nincsenek megfelelő berendezési tárgyak. Ezeket a hiányosságokat körülbelül 200 millió forintból kell kiküszöbölnie a konferenciát rendező cégnek.

A külföldi orvoscsoportok utaztatására a Malév extra charterjáratokat indít. Olaszországból például 5-600 orvos érkezésére lehet számítani szeptember első öt napjában. Ezeket a járatokat az egyes országok igénylik a légitársaságoktól. A városon belüli közlekedésről a rendezvényszervezők tárgyalnak a BKV-val, hogy a Hungexpo és a városközpont között sűrítsék a járatokat.

[origo]

Korábban: