Váratlanul nagy az államháztartás hiánya

Vágólapra másolva!
Az államháztartás ez évi hiánya 172,5 milliárd forinttal fogja meghaladni a kétéves költségvetési törvényben elfogadott 505,5 milliárd forintot. A kezességvállalási keret százmilliárdja, és a kormányzat általános tartalékának első félévi összege szinte teljességében kimerült. Személyi változásokat is végrehajtottak: megváltozik az APEH-elnök személye, és a minisztérium új közigazgatási államtitkára Thuma József - mondta el László Csaba pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Váratlan, hogy az államháztartás hiánya ennyivel rosszabb az előzetesen tervezettnél - mondta László Csaba pénzügyminiszter az átadás-átvételi dokumentumokra hivatkozva. Bár már korábban is fogalmaztak meg kételyeket az államháztartással kapcsolatban, azonban az előző kormány elzárkózott a költségvetés módosításától, ami alapján azt lehetett feltételezni, hogy nincs kockázat a hiány mértékének változására.

A dokumentumok alapján viszont egyértelműen megállapítható, hogy az előzetesen tervezett 3,2 százalékról 4,2 százalékra ugrik a hiány, és ez még nem tartalmazza az úgynevezett 100 napos program megvalósítását, ami nettó 160 milliárd forintot emészt majd fel.

A száz napos programot mindenképpen végrehajtják

László Csaba kijelentette, hogy a kormány első 100 napos programját mindenképpen végrehajtják, de a hiány mértékének összhangban kell lennie a makrogazdasági keretekkel, ezért már most megkezdik egy intézkedési javaslat kidolgozását.

A minisztérium tájékoztatója szerint az államháztartás ez évi hiánya 172,5 milliárd forinttal haladhatja meg a kétéves költségvetési törvényben elfogadott 505,5 milliárd forintot. A hiány alakulása elsősorban a társadalombiztosítási alapok kiadásának túlzott arányú túllépéséből fakad.

Százmilliárd forint - ma már csak emlék

Aggasztó - mondta László -, hogy a 100,2 milliárd forintos kezességvállalási keretből csupán 4,2 milliárd forint maradt meg. Az augusztusi Forma 1-es futam pedig ebből szinte biztosan elvisz 3 milliárd forintot. A pénzügyminiszter furcsállotta, hogy olyan Kft.-k is kaptak "százmilliós" kezességvállalást, melyek még be sem voltak jegyezve.

László Csaba kiemelte, hogy az első félévre elkölthető általános tartalékból csupán 3,4 millió forint maradt. A teljes összeg 40 százaléka köthető le az első félévben - ezt az összeget szinte mind elköltötték. A második félévre 22,5 milliárd forint szabadul majd fel júliustól.

A meglepő szinten kedvezőtlen helyzet a költségvetés módosítását teszi szükségessé, amit a nyári ülésszak végéig végre is hajtanak - tette még hozzá a miniszter.

Személyi változások a PM-ben

A közigazgatási államtitkári posztot Naszvadi György helyett Thuma József látja el a jövőben, a politikai államtitkár pedig, mint ismeretes Burány Sándor. A minisztérium új sajtófőnöke az egykor Napi Gazdaságos Máté Dániel.

Új vezetője lesz az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak június 3-ával, a felmondást már postázták Vida Ildikó jelenlegi APEH-vezérnek. Az új elnököt a pénzügyminiszter nem nevezte meg. Annyit közölt, hogy a Pénzügyminisztériumban az adóhatóság ellenőrzéséért felelős helyettes államtitkár Kékesi László, volt APEH-elnök lesz.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: