Nőtt az online banki szolgáltatásokat használók száma

Vágólapra másolva!
A folyószámla-szolgáltatást interneten keresztül is nyújtó bankok az első negyedévének végén mintegy 175 ezer lakossági és közel 25 ezer vállalati internetes ügyféllel rendelkeztek, ami 18 százalékos növekedést jelent egy negyedév alatt. 2002 végéig várhatóan további bankok indítják be internetes szolgáltatásaikat - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt., a Westel Mobil Távközlési Rt, és a Sun Microsystems Magyarország által negyedéves gyakorisággal elkészített felmérésből.
Vágólapra másolva!

Magyarországon az online internetes banki szolgáltatásokat a lakossági banki ügyfelek 3-4 százaléka használta 2001-ben, míg az európai átlag 18 százalék volt. Európában Svédország vezeti a rangsort, a skandináv államban az internetes banki szolgáltatást igénybe vevő lakossági ügyfelek aránya 25 százalék. A magyar bankok várakozása alapján 2002 végén ügyfeleik több mint 6 százaléka a világhálón is bonyolítja majd tranzakcióit.

Az idei év első negyedévében a GKI-Westel e-Pénzügyi Index értéke 13,9, ami mérsékelt optimizmust mutat a pénzügyi szféra internetes pénzügyi piacról alkotott véleményét illetően.

A hat folyószámla-szolgáltatást interneten is nyújtó bank 2002. március 31-én mintegy 175 ezer lakossági és közel 25 ezer vállalati internetes ügyféllel rendelkezett. Ez az jelenti, hogy 2002 első negyedévében az internetes banki szolgáltatásokat használók száma mind a lakosság mind a vállalati körben 18 százalékkal nőtt.

Az elemzés szerint 2002-ben további bankok indítanak internetes szolgáltatásokat, köztük nagy- és középbankok, valamint néhány specializált hitelintézet is. A bankok várakozásai szerint 2002 végéig a lakossági internetes ügyfelek száma közel egyharmadával, a vállalati ügyfelek száma közel 50 százalékkal emelkedik.

A banki internetes szolgáltatásokat ténylegesen igénybevevő ügyfelek aránya azonban meglehetősen alacsony. A tavalyi első negyedévében a lakossági internetes ügyfeleknek még a fele sem kezdeményezett legalább egy banki tranzakciót az interneten keresztül, s a vállalati ügyfeleknél is alig haladta meg ez az arány az 50 százalékot.

A kizárólag interneten keresztüli vásárlásra alkalmas, úgynevezett webkártyák száma 2001 végén 8-9 ezer lehetett. A várakozások szerint 2002 végéig a forgalomban lévő webkártyák száma megháromszorozódik.

Az értékpapícégek a korábbi megtorpanás és visszaesés után ismét optimisták lettek internetes ügyfeleik számának további alakulását illetően. A felmérés szerint a 2002 első negyedév végi 10 ezres ügyfélkör az év végéig akár 30 százalékkal is nőhet.

(Üzleti Negyed)