Lengyelországban a fiatalok fele munkanélküli

Vágólapra másolva!
Az elmúlt 5 esztendőben 75 százalékkal nőtt a munkanélküliség a fiatal korosztály körében Lengyelországban - közölte hétfőn a lengyel statisztikai hivatal.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint az idei első negyedév végén a munkaügyi hivatalokban csaknem 938 ezer 24 év alatti munkanélküli fiatalt tartottak nyilván; 1998-ban számuk alig volt magasabb félmilliónál.

A népesség gazdasági aktivitásának vizsgálata szerint, amelyet az Európai Unió szabványai szerint végeztek el, március végén a fiatalok munkanélkülisége 45,5 százalékot tett ki Lengyelországban.

A problémát csak tovább súlyosbítja, hogy a demográfiai hullám éppen most tetőzik a fenti korosztály körében, ezért a közép- és főiskolák több százezer végzőse ugyancsak hamarosan a munkapiacra lép. Hétfőn indult el a kormány "Első munkahely" elnevezésű programja, amely 500 ezer végzősnek igyekszik segíteni munkát találni.

(MTI)

Korábban: